MOBIL Parkolás

Parkoljon készpénzmentesen, applikációval!

Tájékozódjon itt a parkolás működéséről és elérhetőségeiről: Parkolási Iroda Hévíz | HÉVÜZ KFT.

Hírek, aktualitások

Több száz íjász versenyez a rangos Európa Kupán

Megkezdődött a Pályaíjászat Hévíz Ifjúsági Európa Kupa, amelyre 28 országból több mint 270 versenyző érkezett.

Hétfőn, az ünnepélyes megnyitón valamennyien felsorakoztak a Fontana Filmszínház előtt, onnan pedig a Boombatucada üttősegyüttes felvezetésével vonultak a Deák téri nagyszínpadhoz. A házigazda magyar csapat a sor végén haladt, köztük két hévízi válogatottal, Szûts Mátyással és Bencsik Márkkal.

A sportolókat Gelencsér János képviselő köszöntötte Hévíz nevében, hangsúlyozva, a város célul tûzte ki rangos nemzetközi sportesemények szervezését, illetve azok támogatását, s ez az egyhetes Európa Kupa kiválóan illeszkedik ebbe a sorba.

A versenyt Mario Scarzella, a World Archery Europe elnöke nyitotta meg, megköszönve a szervezők áldozatos munkáját.

A program szerint a hét elején előbb rangsoroló, majd csapatversenyt rendeztek, s a sportesemény különlegessége, hogy a csütörtöki, pénteki és szombati döntőket élőben közvetítik a YouTube-on, így a világ bármelyik pontján nézhetők.

 - Három évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy Hévíz városa méltó helyszín arra, hogy nemzetközi sportrendezvényeket is megszervezzünk – fogalmazott Bencsik Péter, a Hévíz SK elnöke. – Tavaly egy Közép-Európa Kupa döntőt tartottunk, s akkor merült fel az ötlet, hogy idén még rangosabb versenyt hozzunk ide. Megpályáztuk, s elnyertük a jogot. Egy éve Rómában és Klagenfurtban volt ez a verseny, idén Hévíz és Bukarest a házigazda.

A 28 résztvevő nemzet sorában megtaláljuk például Olaszországot, Belgiumot, Németországot, Ukrajnát, Oroszországot, emellett Malajziát és Izraelt is.

- Az egyik szempont az, hogy megmutassuk, Hévíz jó házigazdája egy ilyen rangos eseménynek – emelte ki Papp Gábor polgármester -, másrészt az is lényeges, hogy 28 országba vihetik el a város jó hírét a résztvevők, tehát az esemény a városmarketinget tekintve is fontos.

Tóth András