MOBIL Parkolás

Parkoljon készpénzmentesen, applikációval!

Tájékozódjon itt a parkolás működéséről és elérhetőségeiről: Parkolási Iroda Hévíz | HÉVÜZ KFT.

Hírek, aktualitások

A képviselő-testület elfogadta Hévíz város idei évi költségvetését a testület legutóbbi ülésén

Az önkormányzat 2017. évi eredeti elfogadott költségvetésének bevételi-kiadási főösszege 2 milliárd 896 millió Ft, ez 41 millió Ft-tal magasabb a 2016. év eredeti költségvetéséhez képest.

. 2016-hoz képest csökken az állami támogatás 284 millió Ft-tal, de 2016-ban már eleve elvontak adóerő képesség miatt közel 120 millió Ft-ot, tehát az abszolút elvonás több mint 400 millió Ft.  

A 2017. évi költségvetés összeállítása során kiemelt cél volt, hogy az önkormányzati feladatellátás színvonal csökkentés nélkül finanszírozható legyen.

A testület megállapította: ahhoz, hogy a város által elhatározott fejlesztéspolitika, a folyamatban lévő fejlesztések megvalósítása reális cél maradjon, az elkövetkező években javasolt felülvizsgálni az intézmények feladatellátását, a város létszámpolitikáját. Azonban csak a kiadások csökkentésével vélelmezhetően nem lehet célt érni, hiszen a város joggal igényli azt, hogy továbbra is dinamikusan fejlődjön. E fejlődés forrása elsősorban a pályázatok lehetőségeiből adódik, másik oldalról pedig meg kell vizsgálni azokat a területeket, ahol az önkormányzat szolgáltatásainak felülvizsgálatával többletbevételeket érhet el. Indokolt átgondolni, elsősorban a fejlesztéspolitika forrásainak biztosítása érdekében az önkormányzati vagyonban rejlő tartalékok feltárását, javasolt számba venni azokat az ingatlanokat, amelyek értékesítése szóba kerülhet. Annak érdekében, hogy az ingatlan vagyon hasznosíthatósága, értékesíthetősége megalapozásra kerüljön, indokolt lenne ezen ingatlanok piaci értékének előzetes meghatározása, ezekre vonatkozó értékbecslések elkészítése. Ennek megvalósítása érdekében a konkrét ingatlanok jelenlegi meghatározása nélkül a költségvetésben forrást terveztek. A fejlesztéspolitika forrásaként a fejlesztési hitel felvételének lehetősége, mint kidolgozandó alternatíva is szóba kerülhet.

A beterjesztett 2017. évi költségvetés stabil és biztos mûködés feltételeket teremt meg, de a jövő érdekében a fentiek fényében mindenképpen indokolt a következő évek költségvetésének megalapozásához szükséges intézkedések, fokozatos lépések folytatása.

 

709 millió Ft bevétel a központi költségvetésből származik, melyből a legnagyobb részt az idegenforgalmi adó után számolt üdülőhelyi feladatok támogatása teszi ki, összesen 475 millió Ft-ot.

Az idegenforgalmi adóbevételek után fizetett állami hozzájárulás 1,55 Ft-ról 1 Ft-ra csökkent. Ezt részben ellensúlyozza az önkormányzat turisztika-orientált fejlesztési politikája, hiszen az önkormányzat saját adó-bevételei 2016. évben tovább erősödtek, ez alapján terveztük a 2017. évet. A három legjelentősebb adóbevétel (építményadó, idegenforgalmi adó, iparûzési adó) összesen 1 milliárd 194 millió Ft, ez 106 millió Ft-tal túlteljesült az eredeti tervekhez képest. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre láthatjuk, hogy 2010-ben 884 millió Ft volt, ezen bevételeket illetően tehát 35%-os növekedést ért el a város hat év alatt.

A költségvetés összeállítása során az állami kiegészítés csökkentését elsősorban a mûködési kiadások csökkentésével kívánta az önkormányzat ellensúlyozni, illetve belső átszervezésekkel, melyekkel hatékonyabbá lehet tenni a városi intézmények mûködését. A megkezdett átalakítások és a korábbi évek jelentős megtakarításának köszönhetően az önkormányzat saját erőből finanszírozza a 2017. évi közel 20%-os minimálbér és garantált bérminimum emelését.

Az elmúlt évek kormányzati és EU-s támogatásokon, illetve turisztika-orientált növekedésen alapuló gazdálkodás nyomán a bankszámlapénzben mért önkormányzati maradvány 740 millió Ft, amelynek pontos összegét a zárszámadás keretében fogadja el a képviselőtestület április 30-ig.

Az elfogadott költségvetésből 403,6 millió Ft-ot beruházásra kíván fordítani a város. Ebben az esztendőben megújul a Fontana mozi teljes nézőtere és a mûvelődési intézmény mobil színpadot szerez be, összesen 17,5 millió Ft összegben. Nagyprojektek – többek között: a központi buszpályaudvar áttelepítése, gyógyhelyközpont kialakítása, Széchenyi utca fejlesztése, termelői piac megújítása, egregyi temetőkápolna állagmegóvása, nagyparkoló közlekedési területének és zöldterületének megújítása, a lőtér területének fejlesztése – előkészítését a támogatási döntésig saját forrásból, illetve újabb 112 millió forinttal immár a 2. adósságkonszolidációs pályázatot valósíthatja meg az önkormányzat. Elindulhat több tervezési munkálat is. Ilyen például a térségi sportcsarnok építéséhez szükséges infrastruktúra tervezése, naperőmû telepítés előkészítése, a dr. Babócsay-Szabó Lőrinc-Zrínyi utca csapadékvíz elvezetésének terveztetése, új parkoló helyek megvalósításához tervek készítése, illetve a Zrínyi utca felső szakaszán út-, közmû- és zöldfelületi felújításhoz tervek készítése.

Az idegenforgalmi célú költéseket és a fejlesztési terveket azonban a támogatás-csökkentés várhatóan nem befolyásolja ez évben sem. Ezt szem előtt tartva nem csökkentette az önkormányzat a helyi turisztikai marketingszervezet finanszírozását 2017-re vonatkozóan. A Hévíz Turizmus Marketing Egyesület támogatása 19.500.000 forint, a Hévíz Turisztikai Nonprofit Kft. támogatása 71.000.000 forint. A tavaly elindított, magánszálláshelyek minőségfejlesztésének támogatása pályázatra ugyanúgy 16.0000.000 forintot irányozott elő a város. A repülőtér üzemeltetésre 50.000.000 forint idén is a ráfordítás.  

Láthatóan tehát továbbra is meghatározó szerep jut a pályázati forrásoknak, ugyanakkor az önkormányzat a szolgáltatásaiból is többletbevételekhez szeretne jutni, ennek lehetőségeit ez évben felülvizsgálják.