A hagyományos városi ünnepségen Papp Gábor polgármester köszöntötte a vendégeket.

• Az utóbbi időben sokszor találkoztam már olyanokkal, akik megkérdőjelezték, vajon tényleg szükség van-e arra, hogy egy évben egyszer, egy kijelölt napon köszöntsük az anyákat? Mondják: nem csak ezen az egy napon kellene megköszönnünk azt, hogy vannak, hogy értünk vannak.

Igazuk is van, és nem is. Valóban: nem csak az év egyetlen egy napján kell, illik megköszönni az Önök gondoskodását, mindennapi támaszt nyújtását, aggódását, minket körülvevő szeretetét.

Számomra azonban mégsem kérdés, szükség van-e egy naptári napra is, hogy Önöket köszöntsük, hogy megköszönjünk mindent, amit nekünk adtak és adnak.

Hiszen a mindennapjaink oly gyorsan pörögnek! Reggel indul a nap, a taposómalom. Késő este ér véget, egy rövid szusszanás, és kezdődik elölről minden.

Látjuk, tudat alatt érzékeljük, mi mindent elvégez egy anya egy-egy ilyen napon. Valahol a szívünk mélyén hálásak is vagyunk érte. Talán néha arra is jut idő, hogy megöleljük őt ezért, hogy köszönetet mondjunk. De kell lennie egy napnak, legalább egynek, amikor végre megállunk, amikor neki is időt adunk, hogy a szívét díszbe öltöztethesse, hogy kicsinosítsa magát, hogy arra, és csak arra készüljön, hogy meglátogatjuk, köszöntjük, hogy ezen a napon őt, és csakis őt ünnepeljük.

És igen, kell egy olyan nap, amikor az édesanyához, aki már nem lehet velünk, kimegyünk a temetőbe…és kell egy olyan nap, amikor az édesanyát, aki elveszítette gyermekét, megvigasztaljuk…

Kell egy nap, amikor beszélgetünk vele és róla. Az édesanyáról. Az öröméről. A bánatáról. A fájdalmairól. A gondolatairól. Amikor végre mi, és tényleg mi törődünk ővele – mondta köszöntő beszédében a polgármester.

Azt is elmondta: látni kell, hogy egy mai nő élete nem egyszerû. Egyszerre kell lenni dolgozó nőnek, háziasszonynak, anyukának, tanítónőnek, társnak és feleségnek, mindenekfelett pedig remek logisztikusnak.

S nem könnyû, hogy mindeközben az anya azért üdén és csinosan jelenjen meg a munkahelyén, jusson ideje esetleg magával is törődni, sportolni, kozmetikushoz, fodrászhoz eljutni, az előbbre jutása vagy a munkahelye megtartása érdekében tanulni, vagy csak egyszerûen leülni egy csésze kávéval a kezében és kicsit szusszanni.

• Sokan mi, férjek, társak igyekszünk besegíteni ugyan, ahol kell, ahol tudunk. Ma már szerencsére nem kínos a férfi számára, és nem is társadalmi tabu, hogy egy férfi is odaáll a mosogató mellé, porszívót vesz a kezébe, vagy épp összeüt egy vacsorát, kikérdezi a gyerektől a leckét, összepakolja a holmiját úszásra, focira, elmegy vele a játszótérre. Mégis, még így is, nagyon sok hárul Önökre. Önök, édesanyák, valami olyat tudnak, amit mi férfiak, azt hiszem, soha nem fogunk tudni, bárhogy is igyekszünk.

Az édesanyák adják a családi fészek melegét. Ők tartják össze a családot, a rokonságot. Az édesanyák egyetlen mosolya fel tudja ragyogtatni az egész lakást. Vidámsága, kiegyensúlyozottsága az egész családra hatással van. Ők tudnak otthont varázsolni még a legbarátságtalanabb helyekből is. Ők tudják meséjükkel, énekükkel, egyetlen vigasztaló mondatukkal lecsillapítani a fáradt, síró gyereket, egyetlen simogató kézmozdulatukkal megnyugtatni a beteget.

Az édesanyák olyan különleges képességekkel rendelkeznek, melyekben másokban nincsenek meg. S ez a képesség, ez a tudás a gyermek megfoganásával és születésével lesz az övüké. Ezért nem tudunk mi, férfiak, soha a helyükbe lépni, teljes értékûen őket helyettesíteni.

S ezért csodáljuk az anyákat, a nagymamákat, a dédmamákat; ezért a különleges képességért, tudásért – hangsúlyozta.

A polgármester Dsida Jenő-verssel köszöntötte az anyukákat, majd Hûvösvölgyi Ildikó színmûvésznő és leánya, Kisfaludy Zsófia operaénekesnő vidám mûsorával zárult az ünnepség.

Nézze meg galériánkat!