Egy tornateremnyi közönség tapsolta végig a számokat és tapsolt állva a koncert végén, egy tornateremnyi ember énekelte a dalokat, küszködött könnyeivel a megindító számok alatt, vagy dalolta végig csöndesen, elgondolkodva a rólunk, a mi sorsunkról, történelmünkről, lehetőségeinkről szóló énekeket Koncz Zsuzsa tegnapi, hévízi sportcsarnokbeli koncertjén.

Az énekesnő – ahogyan azt a koncert címében is jelezte – valóban életmûvéből adott válogatást a közönségnek. Válogatást, méghozzá nem akármilyet! Azok, akik vele együtt, az ő dalain nőttek föl, és azok is, akik szüleik által ismerhették meg számait, minden percét, minden sorát, minden ütemét élvezték az előadáson elhangzott daloknak.

A régi-régi slágerek, mint a Távolból írok, kedvesem, vagy a Valahol egy lány, ugyanúgy sikert arattak, mint az új, vagy újabb számok (Ég és föld között), vagy épp a Karinthy-, József Attila-, Kányádi Sándor versek feldolgozásai.

A koncert megható pillanata volt, amikor egy kisfiú virágcsokrot adott át a mûvésznőnek a Kertész leszek dalt követően, és szívet melengető volt látni, ahogyan a Koncz Zsuzsa-dalokon felnőtt párok, házastársak egymás kezét szorongatták a Mama, kérlek, vagy a Rohan az idő elhangzása alatt, s felemelő érzés volt, amikor a közönség együtt énekelte a Ha én rózsa volnék címû dalt, megilletődötten, csöndesen, a múlt emlékein elmélázva.

Fantasztikus hangulat, felemelő érzések – ez volt Koncz Zsuzsa életmû koncertje Hévízen. S hiába énekelte Koncz Zsuzsa, hogy „rohan az idő”…. felette mintha az a bizonyos idő megállt volna. Csodálatos, tiszta hang, fiatalos, lendületes mozgás, karakteres, máig gyönyörû arc… s olyan, különleges tehetség, mely mostanáig párját ritkítja hazánkban. Aki láthatta őt és vele énekelhetett, biztos, hogy hosszú ideig nem felejti el ezt a hévízi koncertet.