MOBIL Parkolás

Parkoljon készpénzmentesen, applikációval!

Tájékozódjon itt a parkolás működéséről és elérhetőségeiről: Parkolási Iroda Hévíz | HÉVÜZ KFT.

Hírek, aktualitások

A golyóstoll feltalálójáról nyílt emlékkiállítás Hévízen
Találmányok tervei és az első megvalósult példányok, továbbá személyes dokumentumok is láthatók Hévízen azon a kiállításon, amely Bíró László Józsefnek, a golyóstoll feltalálójának állít emléket.

A hétfői tárlatmegnyitón Szőcs Géza, a 2015-ös milánói világkiállítás kormánybiztosa úgy fogalmazott: az embereket összeköti Bíró legismertebb találmánya, hiszen a golyóstollal szinte "univerzumot alkotott". Hozzátette: mekkora veszteség az Magyarországnak, hogy egy ekkora elme nem maradhatott a szülőhazájában, a második világháború idején el kellett hagynia az anyaországot.


A magyar nemzet hálával tartozik Argentínának, amiért befogadta, új hazája ugyanakkor előrébb is jár Magyarországnál Bíró megbecsülésében, ott ugyanis születésnapján ünneplik a feltalálók napját. Szőcs Géza elmondta: először a milánói magyar pavilonban, majd az Országos Széchényi Könyvtárban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, legutóbb pedig Balatonfüreden volt látható ennek a "rendkívüli zseninek" a munkáját bemutató tárlat.
Gretel Matías, a budapesti argentin nagykövetség első titkára a megnyitón úgy fogalmazott: Bíró László József nemcsak szimbóluma a két ország közötti kapcsolatnak, de példa arra is, hogy "együtt mire vagyunk képesek".
Arról már Papp Gábor, Hévíz polgármestere emlékezett meg, hogy Bíró nemcsak újkori polihisztor, de festőmûvész és újságíró is volt. Olyan időben élt, amikor zsidó származása miatt el kellett hagynia a hazáját, így került először Párizsba, majd Argentínába.


 Azt is hozzátette, hogy Hévíz - ahová 50-55 országból érkeznek vendégek -, a gyógyulás, pihenés mellett kulturális programokat is biztosít az ide érkezőknek. A színes külföldi vendégkörnek pedig a város igyekszik Magyarország kulturális értékeit megmutatni, ezért rendeztek az elmúlt években Munkácsy- és Herendi-kiállítást is.


Bíró László József 1899-ben született Budapesten és 1985-ben Buenos Airesben hunyt el. Legismertebb találmánya az 1938-ban szabadalmaztatott golyóstoll, amelyet a neve után Biropen néven ismernek a világban, de az ő nevéhez fûződik az automata sebességváltó, a nikontszûrős cigarettaszipka vagy a golyós dezodor kifejlesztése is. A hévízi emlékkiállítás - amelyen személyes dokumentumai, tervei, szabadalmai mellett az első golyóstollak eredeti példányai is szerepelnek - május 19-ig látható a Gróf I. Festetics György Mûvelődési Központ Muzeális Gyûjteményében.

Forrás:MTI