Tapssal köszönték meg ma a hévízi Városháza előtti téren ünneplők, hogy a nemzeti ünnepen a magyar zászló mellett, az összetartozás és testvériség jeleként a székely zászlót is kitûzte az önkormányzat a Városháza erkélyére.
A márciusi forradalom és szabadságharc 170. évfordulóján az ünnepi megemlékezésre fáklyás felvonulással érkeztek a résztvevők, a menet a Thermál Hoteltől indult.

A Városháza előtt Papp Gábor polgármester mondott ünnepi beszédet, melyet az alábbiakban idézünk:

"Március 15-ét joggal tartjuk a legnagyobb magyar nemzeti ünnepnek, megemlékezésnek. Ez a nap minden korban a magyar szabadság szimbóluma marad. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a legegyértelmûbb ünnepünk, történelmi mondanivalóját nem tudták semmilyen ideológiai szempontok megváltoztatni, bemocskolni.

Széppé teszi az is, hogy a tavasz kezdetén ünnepeljük, akkor, amikor a rügyfakadás is elindul.

Március 15-e mindörökre a változás szelét, az ifjúság erejét, a magyar szabadságvágyat jelképezi.

 „A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” – mondta Kossuth Lajos.

Milyen aktuális gondolat ez most, 2018-ban is! Mintha mutatná nekünk az utat ahhoz a vállalásunkhoz, amellyel hazánkat védjük a kötelező betelepítési kvóta ellen. Mert való igaz, hogy ez az ország lesz a hazája unokáinknak és azoknak a nemzedékeknek is, akiket mi nem fogunk már megismerni. De attól még felelősséggel tartozunk értük is. Nem tudjuk elfogadni és támogatni azokat az európai- és sajnos magyar politikusokat, akik csak a mának élnek, és felelőtlenül odadobnák Magyarország önállóságát, biztonságát, kulturális és vallási hagyományait, szabadságát.

Tisztelt Ünneplők!

Nem csak a szabadságot és nem csak a hazafiságot jelenti számunkra ez az ünnep, bár kétségkívül ezek a leghangsúlyosabb üzenetei. Ugyanakkor a szabadságharc történelmi jelentősége nem volna ugyanakkora, ha nincs ott még egy fontos eszme, amely alakította akkor eseményeket. Ez az eszme a testvériség eszméje, amely azt jelentette, hogy e soknemzetiségû ország valamennyi polgára összetartson, és együtt vívják meg szabadságharcukat az idegen hatalommal szemben.

Ez az eszme egy örökség számunkra, amit ma sokan elfelejtenek. Pedig ez jelenti egyértelmûen nemzeti összetartozásunkat, magyarságtudatunkat, nemzeti büszkeségünket. A magyar zászló és a kokárda büszke viselését, hagyományaink és kultúránk tiszteletét, óvását. De jelenti azt is, hogy felelősek vagyunk egymásért. Felelősek vagyunk a határainkon kívül élő, vagy a világban bárhol élő magyarokért, mert egy nemzet vagyunk. Ahogy ők is felelősek az anyaországért.

Felelősek azért, hogy gyermekeik számára továbbadják az anyanyelvet, a magyar identitástudatot és mindent, ami ma meghatároz minket. Éppen ezért a mai napon, mi a székely zászlót is kitûztük a nemzeti lobogó mellé.

A szabadságharcban az erdélyi hadtest megtette, amit a haza kívánt tőle. Bem József vezetésével hősiesen verték vissza 1848 telén a császári seregeket. Helytállásuknak köszönhetően nem kényszerültünk már akkor, ’48 végén fegyverletételre. Ha akkor ők, akik között egyébként Petőfi Sándor is harcolt, nem érzik saját ügyüknek a magyar ügyet, a szabadságharc nagyon rövid idő alatt elbukik.

Szívszorító érzés, hogy ma vannak olyan politikai szerveződések Magyarországon, akik az erdélyi magyarok ügyét nem érzik magukénak, akik a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor 23 millió román munkavállalóval fenyegettek, és akik most, az országgyûlési választások közeledtével azt mondják, ne szóljon bele az ország sorsába az, aki nem ide fizeti az adóját.

Mondják mindezt egy olyan ember vezetésével, aki 2006-ban a magyarok közé lövetett, aki számára Magyarország egy böszme ország.

Mi lenne, ha nem tartanánk magyarnak ma azokat a nagy költőinket, íróinkat, akik a Trianoni elcsatolt területeken születtek? A mai ellenzék szerint akkor nem magyar:

Ady Endre, Arany János, Áprily Lajos, Benedek Elek, Csíky Gergely, Jókai Mór, Kafka Margit, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Kemény Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Reményik Sándor, Szabó Dezső, Tamási Áron?!

Az én hitem szerint mindig is magyarok lesznek ők, ahogy magyarok azok a családok is, akik a mai napig magyar kisebbségként élnek országhatárainkon túl.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A határon túli magyarok most egy kéréssel fordulnak a magyarországi emberek felé. Azt kérik, hogy írják alá a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést, amelyet a kollégáimnál most Önök is megtehetnek.

Jelenleg nincs olyan átfogó európai uniós szabályozás, amely megfelelő jogi védelmet biztosítana a határon túli magyaroknak, valamint az európai őshonos nemzeti közösségeknek. Amennyiben összegyûlik az 1 millió aláírás, úgy az Európai Bizottság köteles foglalkozni a határon túli magyarok ügyével.

Ezért rendhagyó módon, most arra kérem Önöket, hogy támogassák aláírásukkal az határon túli magyarok kezdeményezését.

Tisztelt Ünneplő Honfitársaim!

Orbán Viktor miniszterelnök úr tavaly március 15-i beszédében így fogalmazott:

„A nemzet nemcsak közös nyelvet, kultúrát és közös múltat jelent, de jelenti mindazon pillanatok összességét is, amikor a történelem próbatételei egybekovácsolják a szíveket. Ezért váltunk újra erős nemzetté az elmúlt években. Egybekovácsolta a szíveket a nemzeti és keresztény alkotmányunkért vívott harcunk. Egybekovácsolta az adósrabszolgaság elleni lázadásunk. Egybekovácsolta a gazdasági függetlenségért vívott küzdelem, és egybekovácsolta az a csata, amellyel visszavertük az Európát ostromló népvándorlást, és lefogtuk a kapukat belülről nyitogatni akaró brüsszeli kezeket.”

Úgy gondolom, nekünk is vannak olyan közös pillanataink, ünnepeink és nehézségeink is, amelyek egy közösséggé kovácsoltak minket az elmúlt években. Ennek tudatában nézzünk szemben az új kihívásokkal és értékeljük az eddig közösen elért eredményeket."

A beszédet ünnepi mûsor és koszorúzás zárta.