MOBIL Parkolás

Parkoljon készpénzmentesen, applikációval!

Tájékozódjon itt a parkolás működéséről és elérhetőségeiről: Parkolási Iroda Hévíz | HÉVÜZ KFT.

Hírek, aktualitások

„A helyes út csakis a Szent István-i lehet…”
Szent István példája arra tanít minket, hogy állhatatosan, bölcsen mérlegeljük a kor adta lehetőségeket és kihívásokat, és bátran hozzunk olyan döntéseket, amelyek előbbre vihetik városunk, nemzetünk sorsát - mondta ünnepi beszédében Papp Gábor polgármester.

Szentmisével vette kezdetét az államalapító királyunk tiszteletére tartott ünnepi megemlékezés városunkban. Kiss László esperes prédikációjában Szent István fiához, Szent Imre herceghez írt intelmeit idézve hangsúlyozta: mindez a mai ember számára is követendő példa.

- Szent István megparancsolta fiának az irgalmasságot, a mértékletességet és a becsületességet, s ezzel nemcsak Imre herceghez, hozzánk is szólt. Fontos, hogy megtartsuk őseinktől örökölt hitünket, hogy erre építhessük családjaink jövőjét, az ország és a nemzet sorsát, s ne feledkezzünk el az imádságról sem, hogy Isten áldása és kegyelme legyen rajtunk, ez ugyanis a béke és gyarapodás záloga – fogalmazott az esperes.

A szentmisét követően az ünneplők a tapolcai hagyományőrző honvédek vezetésével átvonultak a városházára, ahol elsőként Rigó Csaba kormánymegbízott köszöntőjét hallgathatták meg, aki a magyar kormány nevében szólt az egybegyûltekhez.

- A magyarság történetében augusztus 20-a az egyik legősibb nemzeti ünnep – szögezte le a kormánymegbízott, hangsúlyozva: egy évezred után sem válna a magyar állam javára, ha felszámolná keresztény gyökereit, feladná függetlenségét; ezt a meggyőződést tükrözi Magyarország új alaptörvénye is.

- Ugyanazt az elszántságot, tettrekészséget kell követnünk munkánk és mindennapjaink során, mint amit Szent István tanúsított, hiszen gyermekeink és unokáink csak így örökölhetnek olyan hazát és Hévízt, amelyért érdemes dolgozni. Céljainkat együtt mindig könnyebb elérni, így a hazát és Hévízt is közösen érdemes építeni. A város lakói pedig példát mutattak verejtékes munkájukkal abban, hogyan lehet egy kisvárost nem csupán mûködtetni, hanem építeni. A hévíziek éltek Istentől kapott képességeikkel, amikor a gyógyvíz nyújtotta lehetőségeket kihasználva szilárd hittel szolgálták családjukat és azt a közösséget, amelyben élnek. Így válhatott a város a világ egyik jelentős turisztikai célpontjává, amihez a sármelléki reptér is hozzájárult, ahogy a város vezetősége által ápolt széles nemzetközi kapcsolatok is.

Első magyar királyunk nagysága abban rejlik, hogy felismerte, hogy ott és akkor Jézus Krisztus tanításainak sziklája az egyetlen, amelyre építeni lehet, amely egyben tudja tartani a magyarságot olyan módon, hogy országunk rövid idő alatt nagyhatalommá nője ki magát, fogalmazott ünnepi beszédében Papp Gábor polgármester.

- István király megálmodott egy országot, volt bátorsága meghoznia egy végérvényes döntést, amellyel Magyarországot és vele minden lakóját a keresztény Európához csatolta. Tudta, hogy ez az egy út van, és még ha számos kétkedő próbálta őt elbizonytalanítani, állhatatosan kitartott elve mellett. Augusztus 20-a évről évre emlékeztet minket arra, hogy a helyes út csakis a Szent István-i lehet, úgy kell élnünk és dolgoznunk, olyan országot, várost és közösséget kell magunk köré teremtenünk, amely nem tér le az ezer éve kijelölt útról – mondta a polgármester. - Ahhoz, hogy államalapítónkat követni tudjuk, állhatatosság és bátorság kell. Mert kétkedők mindig lesznek, és olyanok is, akik azt mondják: Európában csak akkor van helyünk, ha megszûnünk magyarnak lenni. Márpedig ez nem igaz, ezt nem szabad elhinnünk. Mert mondták ezt akkor is, amikor népszavazást írtak ki a határainkon túlra szakadt magyar testvéreink állampolgárságáról, és minket 23 millió román munkanélkülivel fenyegettek.

Szent István király, folytatta a városvezető, helyet biztosított az idegeneknek is országában, nekünk pedig akkor nem volt bátorságunk teljes közösséget vállalni nemzettársainkkal. Szerencsére azóta megtalálta Magyarország a helyes utat, és ha államhatárok is választanak el egymástól, a Szent Korona országaként mégis összetartozunk. Itt az idő, hogy megtaláljuk saját utunkat.

- Négy évvel ezelőtt mi, hévíziek is elindultunk a saját utunkon. Felismertük, hogy a gyógy-tó léte önmagában még nem elég ahhoz, hogy Hévíz fejlődni tudjon. Európai színvonalú fürdővárossá kell válnunk mind az infrastruktúrát, úgy a kulturális életet tekintve. A 2010 előtti években a stagnáló, néha csökkenő vendégéjszaka számot meg tudtuk fordítani, és ma már soha nem látott rekordokat döntöttünk.  Hévíz valóban felírta magát Európa térképére, amely ahhoz képest, hogy egy alig 5000 lelkes kis közösség vagyunk, nagyon nagy szó. A város megtalálta saját kulturális arculatát, és felismertük, melyek azok a rendezvények, amelyek amellett, hogy szórakoztatják városunk lakóit, élményekkel gazdagítják vendégeinket, s értéket is közvetítenek hazánkról számukra, gondoljunk akár a már ikonikus rendezvénnyé vált Boldog Békeidőkre vagy Borünnepünkre. Ilyenkor úgy érezzük, mintha Hévíz lenne a világ közepe. Célunk pedig a jövőben is az, hogy minél messzebb jusson el a hír, hogy Hévízre a világ bármely sarkából érdemes ellátogatni.

A köszöntőket követően a történelmi egyházak képviselői - Kiss László esperes, Péntekné Vizkelety Márta református és Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész – megszentelték és megáldották az új kenyeret, amit Rigó Csaba és Papp Gábor felszeletelt, a képviselők pedig megkínálták belőle az ünneplőket, akiket a keszthelyi Nagyváthy Néptáncegyüttes mûsora szórakoztatott.

Nézze meg galériánkat!

 

Cimkék

polgármester