MOBIL Parkolás

Parkoljon készpénzmentesen, applikációval!

Tájékozódjon itt a parkolás működéséről és elérhetőségeiről: Parkolási Iroda Hévíz | HÉVÜZ KFT.

Hírek, aktualitások

A sikerek újabb munkára sarkallnak – újévköszöntő Hévízen
Szép sikerekkel zárta az elmúlt évet a város, és nagy ívû elképzelésekkel készül a 2014-es évre, valamint a következő, az Európai Unió pályázati időszakához és a megyei fejlesztésekhez is igazodó több éves ciklusra – minderről Papp Gábor, Hévíz polgármestere beszélt a város hagyományos újévi fogadásán, melyet ma tartottak a Városháza dísztermében.

A polgármester elmondta: komoly pályázati sikereket tudhat maga mögött 2013-ban Hévíz, több mint egymilliárd forint pályázati pénzt sikerült támogatásként megszerezni az év során, melyek segítségével olyan jelentős projektek indulhattak és valósulhatnak meg, mint az egregyi városrész turisztikai fejlesztése, a közösségi közlekedés átszervezése, a Bibó-gimnázium energetikai korszerûsítése, vagy a Szentlélek templom környezetének rendezése.

 

  • Mégis, úgy gondolom, a legbüszkébbek az önerőből megvalósuló fejlesztéseinkre lehetünk, úgymint a Sugár utca és környéke teljes felújítása, a játszótér felújítása, a Teréz Anya Szociális Otthon pihenőkertjének kialakítása, a templom mögötti parkoló- és illemhely kialakítása, számos járda és parkolóhely felújítás, valamint a hamarosan nyitó kormányablak kialakítása – hangsúlyozta.

     

Turisztikai szempontból is igen jó évet zárt a város, hiszen nemcsak tartani tudták az előző év vendégéjszaka számait, de emelni is tudtak azon: 2013-ben Hévíz elérte az egymillió százezer vendégéjszaka számot, melyben nagy része volt a polgármester szerint a nemzetközi kapcsolatok átgondolásának, valamint a turizmusban dolgozók szakmai összefogásának.

 

  • Ahhoz, hogy eredményeink tartósak és biztosak legyenek, sokszor mérlegre kell tenni saját döntéseinket is. Az önkormányzati ciklus közepén visszatekintettünk, átgondoltuk a javítani valókat és személyi változások árán is, de megújítottuk önmagunkat – mutatott rá Papp Gábor.
  • Az utóbbi hónapokban elkészítettük városunk fejlesztési stratégiáját, amely iránymutatást ad ahhoz, hogy a következő európai uniós költségvetési ciklusban milyen pályázatokat célozzunk meg, illetve, hogy megtakarításainkat, bevételeinket milyen irányba fektessük be. Látjuk, mely irányba kell még fejlődnünk ahhoz, hogy valóban Közép-Európa gyógyászati- rekreációs központja lehessünk.



    Nézze meg galériánkat!

     

Céljaink eléréséhez szükségünk van a megye, a térség összefogására, a szomszédos települések, városok, gyógyfürdők támogatására, hogy együtt gondolkodva, egymást támogatva, vállvetve küzdjünk az elképzeléseinkért. Szükség van természetesen arra, hogy a kormányzat továbbra is megfelelő mértékben támogassa munkánkat, amelyhez továbbra is kérem Manninger Jenő országgyûlési képviselő úr pártfogását. Szükségünk van a kormányhivatal, és valamennyi hatóság, a rendőrség, a tûzoltóság, a sajtó, és mindenki együttmûködésére, mert célt csak közösen tudunk elérni! – fogalmazott ünnepi beszédében a polgármester.

 

Az újév köszöntő beszédet koccintás követte, melyen Manninger Jenő országgyûlési képviselő, a megyei közgyûlés elnöke mondott pohárköszöntőt, melyben úgy fogalmazott: Hévíznek az elért eredményei figyelemre méltóak, az elkövetkező időszakban arra kell törekednie a város minden szolgáltatójának, hogy mind minőségibb szinten álljon a turisták rendelkezésére. Ehhez segíthetnek a hamarosan kiírásra kerülő új pályázatok is.