Többek között kifejtette: a szerelem a paradicsomban volt „igaz”, amíg Ádám és Éva ott élt, Káinka és Ábelka még sehol sem volt.

A szerelmi kapcsolatok ideig, óráig élnek, amíg istenek és istennők vagyunk a másik számára - akkor válik igazzá, amikor tudjuk a másik rossz tulajdonságait, de meg tudjuk látni benne a jót, el tudjuk fogadni, tudunk szeretetet adni, s ezáltal megtanulunk kapni is.

Beszélt továbbá a régi időkről, a szervezett házasságokról, amik – mint mondta - érdekes módon mûködtek, mert megtanulták, felfedezték egymást a társak, akik egymás számára ismeretlenként kerültek a kapcsolatba.

• Nem fellángolásból fakadó delírium által vezérelt szövetséget kötöttek – hangsúlyozta, egy ehhez kapcsolódó régi történetet is megosztva hallgatóságával, jelezve: a kapcsolatokban jelentkező próbatételek vagy erősítik, vagy szétzilálják azokat. Ahol azonban szeretet és tisztelet van, ott kizárólag erősítenek minket, s többnyire ilyenkor elég egy szeretetteljes tekintet, ami megölel minket, s amiből teljes bizonyossággal tudjuk, érezzük, értjük a másik szeretetét.