Persze a mostani lépésig az atya esetében is hosszú út vezetett. - A gyerekkor, a családi háttér meghatározó az ember életében, különösen a papéban, hiszen ekkor hallja meg az Úristen hívó szavát. Nagycsaládból származom, van egy bátyám és egy ikertestvérem. Szüleim mindig vallásosan neveltek bennünket. A küzdelmesség természetesen az én életutamból sem hiányzik. Dombóváron jártam általános iskolába, majd egy szakközépiskolában tanultam meg a férfi szabó szakmát. Két nagy álmom volt: az egyik, hogy férfi szabó legyek, a másik, hogy római katolikus pap. Furcsa módon az egyik nem zárja ki a másikat – mondta a káplán.
A különböző iskolák elvégzése után Dezső atya útja először egy a nemzetközi piacon is jelen lévő ruhaipari céghez vezetett, ahol kollekciótervezőként nemzetközi színtereken: Milánóban, Münchenben mutathatta meg szakmai tudását. Az ott elért sikerek azonban egy idő után kevésnek bizonyultak.
- Mindig tudtam, hogy ez csak egy állomás, s éreztem, hogy eljött az idő, az Úristen hív, be kell lépnem a szemináriumba. Hat év teológiai és pedagógiai tanulmány után a diakonátus időszakát Berhidán töltöttem, majd ezt követően kaptam meg a diszpozíciót. 2006. augusztus 5-ével Hévízre helyeztek lelkipásztori szolgálatra. Bizony nem volt könnyû az első időszak, hiszen senkit sem ismertem a városban, s kezdetben csak egy képletes háromszögben: a Plébánia, a Római úti Szent Lukács Otthon és a Teréz Anya Idősotthon között mozogtam. Próbáltam keresni a lehetőséget, meg akartam szólítani az embereket, hogy lássák bennem a lelkipásztort, de ugyanakkor a testvért, az embert is. Az ittenieket először mindez meglepte, de elfogadtak, befogadtak. Többféle feladatot láttam el a városban: tanítottam az általános iskolában, lelkipásztori tevékenységet láttam el az idős otthonokban. Közben nagyon sok segítséget kaptam a közvetlen környezetemből: plébános atyától, aki mindig ott volt, mutatta a helyes utat, valamint közeli munkatársaimtól a Plébánián. A városban élők, dolgozók részéről is mindig éreztem a szeretetet, az odafigyelést. Amikor megtudták, hogy elmegyek, sokan mondták: „Atya ne menjen el, maga közénk tartozik” – elevenítette fel az elmúlt évek történéseit Dezső atya.
A fiatal káplán útja Hévízről a kapucinusok rendjébe vezet, amelynek tevékenységét még 1996-ban ismerte meg, s amelynek lelkiségével – úgy érzi – a leginkább azonosulni tud. A szerzetesrendek zárt világa azonban nem jelent végleges elválást Hévíztől.
- Nem akartam s nem is akarok teljesen elszakadni a várostól. Bízom benne, többször is lesz arra lehetőségem, hogy visszatérjek Hévízre, s az itt élők társaságában töltekezzem testben és lélekben egyaránt – mondta végül az atya.
(Forrás: HÉVÍZI TV)
