MOBIL Parkolás

Parkoljon készpénzmentesen, applikációval!

Tájékozódjon itt a parkolás működéséről és elérhetőségeiről: Parkolási Iroda Hévíz | HÉVÜZ KFT.

Hírek, aktualitások

Elhunyt dr. Plótár Imre
Megrendüléssel fogadtuk a hírt, hogy május 20-án elhunyt dr. Plótár Imre nyugalmazott főorvos.

Dr. Plótár Imrét 1960 júniusában nevezték ki Hévíz körzeti orvosának, aki gyorsan általános megbecsülésre tett szert a település lakóinak körében. 1968-tól a Bányász Üdülő/Hotel Carbona orvosi teendőit látta el egészen nyugdíjazásáig.

 

Az 1990-es helyhatósági választásokon képviselő-testületi tagnak választották, négy évig látta el képviselői teendőit. Ugyanebben az időben a megyei küldöttgyûlés tagja is volt.

 

Az ő felvetésének köszönhető, hogy városunk gimnáziuma a Bibó István nevet vette fel.

 

1994-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Kiskeresztjét, 1994-ben a Pro Cultura Hévíz díjat, 2000-ben a Pro Urbe díjat lelkiismeretes gyógyító, felvilágosító munkájáért, valamint a település elöljárójaként kifejtett önzetlen közösségi tevékenységéért.

 

A család akarata szerint dr. Plótár Imrét 2014. június 14-én 10 óra 30 perckor a Szent Lélek templomban helyezik végső nyughelyére.

 

Emlékét Hévíz Városa megőrzi.

 

 

Papp Gábor

polgármester