A 2012-ben, a Hévíz folyóirat megújításával azonos időben alapított kitüntetés ünnepélyes átadására a városi könyvtárban került sor. A vendégeket köszöntő Cserna-Szabó András főszerkesztő elmondta: a kitüntetett személyét minden esztendőben a folyóiratba bekerült írások alkotói közül választják ki. Földényi F. László Dosztojevszkij-esszéje: "Lágerekről írni - Újraolvasva Dosztojevszkij Feljegyzések a holtak házából" osztatlan sikert aratott az ez évi írások között.
- Hévíz városa büszke a folyóiratra, annak országosan kivívott rangjára és arra, hogy a város mecénásként állhat a kiadás mögött - mondta Papp Gábor polgármester. Rámutatott: hévízi tehetségek is helyet kapnak az írók között, de hatalmas elismerést jelent az országos és nemzetközi szinteken jegyzett irodalmárok publikálása is.
Földényi F. László - ahogy fogalmazott - rendszeres szerzője a folyóiratnak; a kiadványról szólva hangsúlyozta: az a hazai irodalmi élet színe-javát képes felvonultatni, s a Hévíz az ország első három legjobb irodalmi kiadványa közé tartozik. Hangsúlyozta az önkormányzat kivételes szerepét és vállalását is, mely - mint mondta - hazai viszonylatban is ritka.
A díjátadón Fehér Renátó, a szerkesztőbizottság tagja mondott laudációt, melyben az esszé értékeit és eszmei mondanivalóját emelte ki.
Hírek, aktualitások
Földényi F. László az idei Hévíz irodalmi díjas
Földényi F. László esztéta, mûkritikus, irodalomtörténész vehette át ma az önkormányzatunk által alapított Hévíz folyóirat Irodalmi Díjat Papp Gábortól, Hévíz város polgármesterétől.
2019-09-09