Hamarosan nyit a Hévíz-Balaton Airport

Április közepétől megindulhat a forgalom Nyugat-Magyarország repterén, a hévízi önkormányzat által alapított társaság működtetésével. A fürdőváros képviselő-testülete Hévíz-Balaton Airport Kft. elnevezéssel, százszázalékos hévízi tulajdonú vállalkozást hozott létre, általa felvállalva a Sármellék és Zalavár tulajdonában lévő repülőtér üzemeltetését.

Április közepétől rendszerességgel, a Lufthansa 126 járata érkezik, csupán ezzel számolva november első hetének végéig működik idén a reptér. Azóta, hogy a kft. megalakulását hírül adták, számos partnerrel kezdődtek további forgalomról szóló tárgyalások.

    A hévízi városvezetés a turisztikai vállalkozásokkal együtt már többször adta tanújelét, hogy a vendégforgalomban kiemelt jelentőséget tulajdonít a repülőtérnek. A működésben való szerepvállalás előkészületei már tavaly elkezdődtek, azután, hogy a korábbi üzemeltető felszámolás alá került. 

     -Érdemi megoldásként ezt a döntést láttuk célravezetőnek, hiszen felszámolás alatt lévő céggel légitársaságok nem kötnek szerződést - kommentálta a nagyjelentőségű lépést Papp Gábor, Hévíz polgármestere. - A döntés előkészítése során folyamatos tárgyalásban voltunk, s vagyunk azóta is a két tulajdonos településsel. Mindemellett ahhoz, hogy a repülőtér funkcionálni tudjon, természetesen további szerződések is kellenek: például, a felszámolónál lévő eszközök, a felépítmények használatba vételére vonatkozóan, e tekintetben is mindenféle egyeztetések megtörténtek, megegyezve a mindegyik partnernek megfelelő árakban.

    A polgármester beszélt a tisztségviselők személyi összetételéről is.

     -Az ügyvezetői feladatkört repüléshez értő szakember kapta: Benkő Attila, aki a felszámolás alá került cégben is a bázis műszaki igazgatója volt. A 3 fős felügyelő bizottságban kapott mandátumot a reptér tulajdonos települések képviseleteként Horváth Tibor Sármellék és Berkenyés István, Zalavár polgármestere, hévízi részről pedig Könnyid László, turizmusért felelős külsős alpolgármester.

     A kft. a minimális törzstőkével alakult meg.

    -A törvény által legalacsonyabb összegben megjelölt 500 ezer forinttal hoztuk létre a céget - folytatta Papp Gábor. - Önkormányzatunk költségvetésében ugyanakkor el van különítve egy nagyobb összeg, ami a reptérrel kapcsolatos kiadások finanszírozására lett tartalékolva. A reptér beindításának lesznek költségei. Várunk további segítségeket is, hiszen nem azt vállaltuk, hogy a repülőtér üzemeltetésének az összes költségét a város fizesse. Vannak ígéretek a működéshez kapcsolódó költségeket enyhíthetésére. Többek között Állami részről várt segítségekről van szó, ezeknek a formáiról szólnak a most zajló tárgyalások. Nagyon fontos szempont, hogy nem csak Hévíz repteréről beszélünk, még ha az új névben megjelenhet a város neve, mint Hévíz-Balaton Airport. Nyugat-Magyarország repteréről van szó, ez abban is kifejezésre jut, hogy a Magyar Turizmus Rt-vel való együttműködésben a nemzetközi kampányok nem csak Hévízre, hanem a Balatonra, Nyugat-Magyarországra fókuszálnak. A repülést szervező cégeknél a foglalásokkal, a kiajánlásokkal a régió a célpont.

    A polgármester végül hozzátette: a stratégiai lépéseket a hosszú távú biztonságos működés megalapozásáért teszik, a végső cél pedig az, hogy Magyarország ezen régiója a világ minden pontjáról elérhető legyen.

 

 Forrás: Balatoni Futár,  Horányi Árpád

CÍMKÉK