Az osztrák kapcsolatépítés kezdete még arra az időre datálódik, mikor Keszthely és Hévíz környékének települései közös kistérséget alkottak. - A szétválás után is az tûnt célszerûnek, hogy immár három résztvevővel, közösen folytatódjon a nemzetközi együttmûködés – ismertette az előzményeket Ruzsics Ferenc, a keszthelyi kistérség elnöke. – Nagyon örülök, hogy Keszthellyel közösen tudjuk építeni ezt a kapcsolatot. Bizonyára sokan látogatnak majd el az osztrák síparadicsomba és ők is felkeresnek bennünket, így fontos összekötő kapocs lehet az idegenforgalom. Aztán az együttmûködést majd ki kell terjesztenünk a mûvelődési, oktatási intézményekre is – mondta Vértes Árpád a hévízi társulás elnöke. - Mint minden kapcsolatban itt is a kultúra és a turizmus fog előtérbe kerülni, ám az a szándékunk, hogy a gazdasági téren is megerősítsük az együttmûködést, hiszen ez hozhat átütő sikert – toldotta meg a jövőbeni terveket Ruzsics Ferenc.
Az Alsó-ausztriai Schneebergland huszonkét fős küldöttséggel képviseltette magát a cserszegtomaji aláírási ünnepségen. Ezúttal a magyaros vendégszeretettel is megismerkedtek, hogy elvigyék jó hírünket a tizennyolc település huszonnyolcezer lakosához. Az osztrák közösség egy Leader térség kisrégiójaként jött létre, hogy új lendületet adjon a vidékfejlesztésnek. A belső összefogás mellett megcélozták a határközeli együttmûködést, s ennek kiteljesítésében nem csak a hivatalos magyar partnerekre számítanak, hanem azt is szorgalmazzák, hogy utat találjanak egymáshoz a civil szervezetek.
(Forrás: Hévízi TV)