MOBIL Parkolás

Parkoljon készpénzmentesen, applikációval!

Tájékozódjon itt a parkolás működéséről és elérhetőségeiről: Parkolási Iroda Hévíz | HÉVÜZ KFT.

Hírek, aktualitások

Hetvenkedő hatvanasok
Hetvenkedő hatvanasok elnevezéssel indított bûnmegelőzési vetélkedősorozatot a Zala Megyei Rendőr – főkapitányság a kormányhivatal igazságügyi szolgálata közremûködésével Hévízen 2011-ben.

Az elmúlt évben újra elindított programban hetvenkét csapat, több száz időskorú vett részt Zala megye több városában megrendezett területi fordulókon. Az első nyolc csapat jutott a zalaegerszegi Apáczai ÁMK-ban rendezett megyei döntőben, október 26-án.

A megyei döntő során dr. Fülüp Valter rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány elmondta, hogy a 60 év fölöttiek az egyik legveszélyeztetettebb korosztály, így ők jóval nagyobb odafigyelést igényelnek. Sokszor jóhiszemûségük miatt válnak áldozattá, amikor a hozzájuk becsengető rosszakaróról elhiszik, hogy az, akinek kiadja magát. Az idei évben 1200 időskorú sérelmére követtek el bûncselekményeket, melyek között a leggyakoribbak a lopások, de kocsmai verekedések is előfordultak. A megye területén összesen 17 ezer idős ember él, ezek miatt is tartották fontosnak, hogy felhívják a figyelmet a veszélyre, és ennek elkerüléseinek módjaira - hangsúlyozta.


A kezdeményezésbe több szervezet is bekapcsolódott, hogy még hatékonyabb legyen a program, így például a katasztrófavédelem, a személy- és vagyonvédelmi kamara, a vöröskereszt és a polgárőrök is. A rendezvényt, annak fontosságára tekintettel, Hévíz Város Önkormányzata is támogatta, a város felajánlásaként díjazhatták a szervezők az első helyezett csapatot.