Hévíz bezárja kapuit az ünnepek idejére

Most senki ne jöjjön Hévízre, kérte nyomatékosan Papp Gábor polgármester.

Úgy fogalmazott, a helyi polgárok, vállalkozások eddig példaértékűen betartották a korlátozó intézkedéseket, és azt szeretnék, ha ez húsvétkor is így maradna. Azt mondta, azoktól pedig, akik úgy tervezték, hogy az ünnep idején eljönnek sétálni, körbenézni, azt kérte, ezt ne tegyék. 

– Az üzletek nincsenek nyitva, a tó körüli sétányt hermetikusan lezárta a kórház, és ha szükséges, a parkolókkal is ugyanezt tesszük – jelentette ki Papp Gábor, aki arra is felhívta a figyelmet, szigorúan tilos a kifolyóban fürdeni, amit fokozottan ellenőrzik, és ha kell, büntetnek is. Hozzátette, Hévízen 66 kamera működik, ezek közül 5 rendszámfelismerő, s ha valaki megszegi a szabályokat, azzal szemben zéró toleranciát alkalmaznak. 


 

– A magunk és egymás védelmében arra kérek mindenkit, tartsa be a korlátozásokat, mi pedig ígérjük: Hévíz megvár, az attrakciók később is itt lesznek, s ha már biztonságban leszünk mindannyian, újra várjuk és szeretettel fogadjuk a vendégeket – hangsúlyozta a polgármester.

CÍMKÉK

FRISS HÍREK

Alternatív Trianon - az irodalomban mindent lehet
Trianon 100 - Hévíz így emlékezett
Rendhagyó városnap

HÉVÍZTV AJÁNLÓ

Hévíz így emlékezett
Megemlékezést tartottak a Termelői Piacon is
Megemlékezés Hévízen a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján

HIRDETMÉNYEK

DRV Zrt. tájékoztató
TÁJÉKOZTATÁS idegenforgalmi adó
Kéményseprésről tájékoztató

MENÜ

INTÉZMÉNYEK

Parkolási Iroda
Parkolási Iroda
Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény
Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény
Festetics György Művelődési Központ
Festetics György Művelődési Központ
Fontana Filmszínház
Fontana Filmszínház
Aquamarin Szállodaipari Kft.
Aquamarin Szállodaipari Kft.
Hévízi Televízió Kft.
Hévízi Televízió Kft.
Illyés Gyula Általános és Művészeti Iskola
Illyés Gyula Általános és Művészeti Iskola
Hévíz Sportkör
Városi Könyvtár
Városi Könyvtár
Gróf I. Festetics György Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény
Gróf I. Festetics György Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény
Brunszvik Teréz Óvoda
Brunszvik Teréz Óvoda
(GAMESZ)
Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet
Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola
Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola

GALÉRIA

Hévíz delegációja Sarm es-Sejkben
Hévíz delegációja Sarm es-Sejkben
Városnap 2018
Városnap 2018
Széchenyi utca felújítása
Széchenyi utca felújítása
Új év, új dimenziók
Új év, új dimenziók
Négy évtizedes a Musica Antiqua együttes
Négy évtizedes a Musica Antiqua együttes
Csak akkor öregszel, ha nem szárnyalsz
Csak akkor öregszel, ha nem szárnyalsz
Hévízen V4-k
Hévízen V4-k
Hévíz városa az Európai Tavak Szövetségében
Hévíz városa az Európai Tavak Szövetségében
Izrael nagykövete Hévízen
Izrael nagykövete Hévízen