- Szinte már közhelynek számít, hogy a pedagógusok társadalmi presztízse folyamatosan csökken, és itt nem csak az anyagi elismerésre gondolok, bár nyilván ez sem elhanyagolható – kezdte beszédét a képviselő, aki idestova másfél évtizede maga is a pedagóguspályán dolgozik, így, mint fogalmazott, közelről látja e hivatás szépségeit, nehézségeit. - Tudom, hogy ilyen ünnepi alkalmakkor is nehéz feledtetni a hétköznapok rátok nehezedő gondjait, keserveit, hivatásunk anyagi, társadalmi, lélektani terhét – tette hozzá.
Mint kifejtette, köztudott, hogy a pedagóguspálya választásában, illetve a pályán maradásban más értelmiségi szakmákhoz képest jóval erőteljesebb a nem anyagi jellegû szempontok, a hivatásszeretet, a szabadság eltérő jellege vagy a tanítványokkal való érzelmi kapcsolat szerepe.
- Az oktatáspolitika és a fenntartók azonban ezzel nem élhetnek vissza, nem tehetik meg azt, hogy sokszor még lehetőségeik határán belül sem becsülik meg a pedagógusokat. Nem engedhető meg az sem, hogy a fenntartó szemében az oktatási intézmény csak egy költségvetési sor legyen, és egy oktatási intézményt akkor tekintsünk jónak, ha minél kisebb szám szerepel a neve mellett, és minél kevesebbet kell vele foglalkozni – hangsúlyozta a képviselő. - Hévíz város vezetősége nem így viszonyul oktatási intézményeihez. Az iskolák esetében januártól életbe lépett állami fenntartás ellenére igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ne csorbuljon a városunkban hivatásukat teljesítő pedagógusok anyagi megbecsültsége sem.
A problémák, nehézségek jó része azonban nem anyagi természetû, folytatta beszédét Fisli István. Az iskola olyan, mint egy lakmuszpapír: megjelenik benne a társadalom minden betegsége, többek között a növekvő verbális és fizikai erőszak. A pedagógusok dolga emiatt is nehéz.
- Borzasztóan feszültek vagyunk, nehezen tudunk megbirkózni azzal, hogy hosszú évek óta folyamatos a változás az oktatásban, ám a helyzet mégsem látszik javulni. Márpedig a sikeres oktatáshoz kreatívnak, kipihentnek, okosnak kell lenni. Ha valaki elcsigázott, akkor nem fogja megtalálni a jó megoldásokat a média által túlingerelt gyerekek motiválására. Egyre inkább szûkül az a réteg, amely hajlandó és képes az iskola együttmûködő partnerévé válni, sokkal gyakoribb, hogy a szülők a felmerülő problémákért az iskolát hibáztatják – szögezte le a bizottsági elnök, megjegyezve: fontos lenne, hogy a társadalom többre becsülje a magyar tanítót, neveljen bár bölcsődés- vagy óvodáskorút, kisiskolást, kis- vagy nagykamaszt, ifjú egyetemistát, főiskolást.
Mivel „embernek lenni nem kész adottság, sokkal inkább folytonos feladat”, elengedhetetlen, hogy „minden személyes léleknek legyen gyökere”, egy szilárd talapzat, egy mérce, amihez viszonyít, ahonnan kiindul, és ahova visszatér. Az óvoda, az iskola, a pedagógus felelőssége pedig ebben óriási.
- Szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy ebben a szélfútta világban hivatásunk mûvészet. Saját magunk, a ránk bízott gyerekek, és ezáltal a világ jobbításának mûvészete – jelentette ki a képviselő. - Bízzunk benne, hogy mindezt egyre inkább tudatosítja a magyar politikai elit, a döntéshozók, minél több állampolgár és diák. Magyarország ugyanis ipari-agrár KGST-országból az ezredforduló környékén információs társadalommá vált, a globális piaci vastörvények erőterében. Gazdaságának teljesítőképessége, polgárainak lehetősége ma már döntő mértékben a lakosság iskolázottságán, mûveltségén, képzettségén, tudásán múlik. Ebben a nevelési, oktatási intézményeknek, és a bennük hivatásukat teljesítő pedagógusoknak óriási szerepük van. Közösségépítők vagyunk. Tanítók, nevelők. Nem szakmát, hanem hivatást választottunk. Erre tettük fel életünket. Nem lehet, nem is szabad 30-40 évet, küszködve végigmenni ezen a göröngyös úton, mert akkor örökösen csak zsákutcába jutunk. Jól gondold meg! Ez a te utad? Ha igen a válaszod, akkor pedig ne keseregj! Élj, tegyél, szeress, taníts, nevelj! – zárta szavait Fisli István.
A képviselő az ünnepi beszédet követően két, már régóta nyugdíjas óvodapedagógus évtizedeken át áldozatos munkáját köszönte meg a város nevében. Galambosi Mária és Szokol Humay Győzőné nem tudott jelen lenni az ünnepségen, utóbbi helyett menye vette át a virágcsokrot. Az önkormányzat munkatársai Péterné Bakos Mariann óvodavezető társaságában a betegeskedő Galambosi Máriát később otthonában köszöntötték.
A fiatalabb pedagógusgenerációnak pedig a Kolibri Színház Ady/Petőfi címû, Scherer Péter rendezte, rendhagyó darabja idézte fel tabuk nélkül, személyes hangvételben, hétköznapi problémáikon, családi életükön, örömeiken és bánataikon keresztül a két költőóriás alakját - az önkormányzat ajándékaként munkájukért, a város alázatos és odaadó szolgálatáért, a sikereikért és a gyerekek nekik köszönhető tudásáért, erkölcsi, testi és lelki fejlődéséért…
Varga Lívia - Forrás
