Arcod először zárt, meleg, kerek.

Még úgy lebeghetsz álmaid felett,

mint könnyû lomb közt a madártojás.

Aztán, akár a szívós, fiatal fa:

hegek, redők és karcolások rajta,

a gyökered már hûvös földbe ás.

Később, akár a folyóban a szikla,

egyre mélyebbre süllyedsz álmaidba,

a sodrásban már nem tudod, ki vagy.

Végül az arcod, mint a víz a fagyban:

rázáródik minden vonása lassan –

a jég beáll, a lélegzet kihagy.

Tisztelt Hévízi Szépkorúak!

Az imént kortárs költőnőnk, Szabó T. Anna Alvó arcok címû, csodálatos versét idéztem. Gyönyörû, méltóságteljes megfogalmazás az életünk szakaszairól, melyen mindannyian végigmegyünk, akkor is, ha időnként nehéz, és vannak olyan életszakaszok és -helyzetek, amikor nehezen birkózunk meg azzal a ténnyel, hogy bizony, az idő eljár felettünk.

Ma, az Idősek Világnapján különösen aktuálisak ezek a gondolatok, a szokásosnál többet foglalkozunk az idő előrehaladásával, talán a szokásosnál is többet a szemünk körül gyülekező ráncokkal, az őszülő hajszálakkal, a darabosabbá váló mozgással, az el-elkalandozó gondolatokkal.

Kedves Szépkorúak!

Ma, amikor a fiatalság kultusza szövi át mindennapjainkat, egyre nehezebb elfogadni, hogy bármennyire is szeretnénk, az időt nem tudjuk megállítani. Ezernyi praktika, kozmetikum, orvosi találmány, sebészeti lehetőség kínálgatja számunkra a fiatalodás lehetőségét, de valljuk be, lássuk be: csak áltatnak minket, csak áltatjuk magunkat.

A külsőségek világát éljük, és közben megfeledkezünk olyan tulajdonságokról és értékekről, melyek éppen az idősödéssel járnak együtt, és milyen jó, hogy együtt járnak!

A derûs életszemlélet. A bölcs világlátás. A tengernyi tapasztalat. A türelem. A kitartás. A hit.

Csupa olyan tulajdonság, amit csak az életkor előrehaladtával lehet megszerezni, magunkévá tenni.

Ezekre az értékekre pedig hatalmas szüksége van társadalmunknak, minden időben, de a maiban, úgy érzem, különösen.

Nehéz világot élünk, s ez az év, a 2020-as, kiemelkedően az. Önök éltek már át háborút, nyilas és kommunista rendszert, padláslesöprős időket, államosítást, privatizálást, kitelepítést. Apokaliptikus éveket. Türelmük, hitük, kitartásuk lendítette át Önöket a nehéz időkön. Ezt kell most megtanulnunk nekünk is, és kérem, hogy Önök is ezekbe az erényekbe kapaszkodjanak ma, a mostani nehéz időkben is.

Világjárvány idejét éljük, hinnünk kell abban, hogy ennek a szörnyû időnek hamarosan vége lesz. Kitartóan kell küzdenünk családjainkért, magunkért, városunkért, egészségünk védelméért. És türelmesnek kell lennünk, hogy nem oldódik meg a helyzet egyik napról a másikra, de egyszer biztosan.

Önöktől tanuljuk, tanulhatjuk meg ezt a türelmet, ezt a hitet, ezt a kitartást, ezt az erős akaratot.

Ezeket az értékeket csakis Önök adhatják át és tovább nekünk.

Tisztelt Időseink!

Ma is fel tudunk nézni Önökre, ma is őszinte tisztelettel tudunk gondolni városunk, társadalmunk idősebb tagjaira. Hihetetlen fegyelmezettségről, türelemről és megértésről tettek tanúbizonyságot az elmúlt hónapokban városunk idősei, Önök.

Akkor, amikor a legdrágább ajándék az idősek számára a velük töltött idő, és most épp ezt nem tudjuk sokszor megadni, akkor is Önök ezt alázattal, türelmes főhajtással értik meg és fogadják el.

Tudják, érzik és értik, hogy a legdrágább kincsről most le kell mondaniuk. Mert csak így tudjuk Önöket a legnagyobb biztonságban tartani, így tudjuk megvédeni. Így, hogy most messziről szeretünk, gondolatban ölelünk, telefonon beszélünk, a távolból, kerítések kapui mögül integetünk.  Pedig nehéz a szívünk. Nehéz ez a távolról szeretés és törődés. Önöknek is, nekünk is.

Nekem, e város vezetőjének is nehéz szívvel kellett elfogadnom idősotthonaink zárását, azt, hogy a hozzátartozókat nem engedhetjük családtagjaik közelébe.

Nehéz szívvel kell elfogadnom, hogy nem köszönthetem városunk szépkorúit, nem mondhatok öleléssel, kézfogással köszönetet azért a rengeteg munkáét, amit városunkért végeztek évtizedek során.

Nehéz szívvel kell elfogadnom, hogy egy orvosi maszk személytelensége mögé bújva beszélgethetek Önökkel, vagy azt, hogy ezen a napon nem tarthattuk meg szokásos idősek napi ünnepünket, személyes találkozóval, finom vacsorával, jó hangulatú mûsorral.

Ugyanakkor végtelenül büszke vagyok minden szépkorúra, hogy hihetetlen fegyelemmel fogadják el a rájuk vonatkozó szabályokat, intéseket.

Valódi, városi köszöntést adni most nem tudok, így ma, az Idősek Napján egy ír áldással szeretném köszönteni Önöket:

Örömöd legyen ragyogó, mint a reggel, bánatod pedig csupán csak árnyék, mely elhalványul a szeretet napsugarában. Legyen elég boldogság életedben ahhoz, hogy kedves légy; elég küzdelem ahhoz, hogy erős maradj; elég bánat ahhoz, hogy ember maradj, s elég remény ahhoz, hogy boldog légy. Legyen részed elég kudarcban, hogy alázatos maradj, de elég sikerben, hogy buzgó lehess. Legyen elég barátod, akik megvigasztalnak, s legyen benned elég hit és bátorság, hogy elûzhesd a gondot. Legyen elég anyagi javad, hogy kielégítse szükségleteidet, s még egy dolog: legyen elég határozottság benned ahhoz, hogy minden napot csodálatosabbá tegyél annál, amilyen az előző volt.

Isten áldja Önöket az Idősek Világnapján!