Drága édesanyák!

Nagy-nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket május első vasárnapján!

Engedjék meg, hogy egy marosvásárhelyi születésû, de 1998 óta Magyarországon élő író, Dragomán György mûvéből idézzek!

"Áldja meg a Jóisten az Édesanyákat!

De pláne főleg azokat, akik, amikor hírét veszik, hogy sárgabarackra, igazi érett-zamatos, nem szottyos, nem kemény, hanem krémesen puhára érett sárgabarackra lehet szert tenni, azonnal elhatározzák, hogy ők sárgabarackos gombóccal lepik meg munkában megfáradt gyereküket.

Az ilyen anyák már a barackmagozás közben is végig azon gondolkoznak, hogy mekkora örömet is fognak ők szerezni, eszükbe jut a nap, amikor a fiacskájuk először kóstolt barackot, de rég is volt, mintha tegnap lett volna….! Közben leheletnyi fahéjat szórnak a barackra könnyû kézzel, nagyon kevés vaníliás cukrot is kanalaznak oda, ahol a mag volt, lefedik a barackokat, várnak, hogy az ízek összeérjenek, krumplit pucolnak, jó sokat, mert tudják, hogy nem fogják elkicsinyeskedni, nagy gombócokat fognak csinálni, mindegyikbe beletesznek bizony egy egész barackot, hát pont ezért válogatták ki a kisebbeket.

Az ilyen anyák a krumplit is óvatos szeretettel főzik, gyöngyöző lángon, jó sós vízben, puhára, de nem szét, aztán gondosan törik össze, finoman szórják hozzá a lisztet, a tésztának lágynak kell maradnia, gondolják, ravaszul egy kis vajat is kevernek bele, bizony, a tésztának lágynak kell maradnia, gondolják megint, vigyázó szeretettel, az a legfontosabb, a vigyázó szeretet, az soha el nem múlik, azt érzik az ilyen anyák, mindig és örökké….”

Drága Édesanyák!

Bizony, az Önök vigyázó, óvó, féltő szeretet, amivel gyermekeik életét egyengetik, ha kell, vigyázó kezekkel, ha kell, csak távolról ölelőn kísérik – ez az, ami Önöket igazán anyává teszi.

Az Önök szeretete soha el nem múlik.

Ott van ez a szeretet minden kivasalt ruhában, minden unokázós játékban, minden imádságban, minden gondosan megfőzött ebédben, a becsomagolt és hazaküldött süteményben, a rövid,   „csak annyit mondj, jól vagytok-e”    üzenetekben.

„Szeretetük átlát a hegyeken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük, s egy léghajót elkormányoznak a szeretet erejével, ha rajta utazik gyermekük. ” – írja Örkény István az édesanyákról.

Ezt a szeretetet, féltő gondoskodást adják át nekünk, gyermekeiknek, hogy aztán mi is továbbadhassuk azt a mi gyermekeinknek.

És ezt a féltő gondoskodást, ezt a szeretet próbáljuk mi, gyermekek sokszor esetlenül, sután visszaadni Önöknek. Van, hogy csak távolról tudunk ölelni. Van, hogy csak gyorsan, rohanva, mert az idő, a munka szorít, siettet. Van, hogy alkalmunk nyílik hosszabb együttlétre, jóízû beszélgetésre, fényképnézegetős, visszaemlékezős délutánokra.

De higgyék el, ott vannak minden mozdulatunkban, mosolyunkban, szavunkban. Ott őrizzük Önöket, s visszük, adjuk tovább családtagjainknak.

Drága édesanyák!

Isten tartsa meg Önökben e hatalmas, soha el nem múló szeretetet, gondoskodást, hogy ezáltal bennünk is tovább élhessen, és mi is adhassuk, örökíthessük tovább!

Isten áldja meg Önöket anyák napján!