A Magyar Falu Program keretében a Sugár utca-Park utca közötti szakasz felújítására, a Belügyminisztérium által kiírt pályázati lehetőségnél pedig a Park utca és Honvéd utca közötti szakasz felújítására szeretne a város pénzt elnyerni. Mindkét felújítás a Vörösmarty utcai szakaszokat érinti, a kiírásoknál csak egy-egy pályázat beadása lehetséges. A Magyar Falu programnál a támogatás száz százalékos intenzitású, míg a minisztériumi kiírás esetében 65%-os a támogatás. Az előzetes számítások alapján nyerés esetén mindkét esetben szükséges lesz plusz anyagi forrás hozzáadására. Ugyancsak a Magyar Falu Program lehetőségeit kihasználva, a GAMESZ igényei alapján kommunális eszköz beszerzésére is pályázatot nyújt be a város: közel bruttó 15 millió forint értékben – ezen összeg a pályázat felső határa – lombszívót és motoros kaszákat szereznének be támogatottság esetén. Pótlólagos munkák miatt többletforrásra van szükség az átfogó tóvédelmi program megvalósítása során. A Széchenyi utcától északra eső véderdőnél veszélyes fák kivágására kell sort keríteni, az indikatív ajánlatok bekérése alapján azonban a legalacsonyabb ajánlat is túlmutatott a rendelkezésre álló forráson (bruttó 7 millió forint), a fák balesetveszélyessége miatt viszont feltétlenül szükséges az intézkedés. A pótmunkák összesen bruttó 3,6 millió forintot igényeltek, ezt az általános tartalék terhére biztosította a város. A GINOP „Hévíz Gyógyhely fejlesztése” címû projekt kivitelezésére vonatkozó határidő módosításáról, valamint a felmerült pótmunkák elvégzéséről is döntöttek.
A képviselő-testület a GAMESZ igazgatói állására kiírt pályázatokat korábban elbírálta és Gönye József pályázó pályázatát érvényesnek és eredményesnek találta, az eseti bizottság véleményével egyetértve, határozott 5 év időre 2022. február 1. naptól megbízta a GAMESZ igazgatói feladatainak ellátásával.
Közlekedéssel kapcsolatos témák is napirendre kerültek az ülésen. Mûszaki és közlekedés szakértői vizsgálatok alapján a testület a dr. Babócsay és Vajda Ákos utcák forgalmi rendjének felülvizsgálatát elfogadta. A dottó eddigi nagyparkolóbeli megállóhelyét a tulajdonossal előzetesen egyeztetve a piachoz helyezik át: a megálló a piac Széchenyi utca felőli oldalán a kihasználatlan területen, illetve leállósávban kap helyet.
Döntés született az óvoda és a bölcsőde nyári leállásának időpontjáról is. A bölcsőde 2022. július 18.és augusztus 05. között nem fogad gyerekeket, az óvodában a leállás 2022. június 20. és július 17. között lesz. Az ovisokat ebben az időszakban az alsópáhoki óvoda fogadja igény esetén. A leállás heteiben karbantartási, felújítási, takarítási munkák végzésére kerül sor az intézményekben. A testület elfogadta a Hévízi Szobakiadók Szövetségének beszámolóját és a polgármester köszönetet mondott az elvégzett feladataikért. A Sportkör és a Hévíz-Balaton Airport elszámolásait is elfogadta a testület. Döntöttek a Polgármesteri Hivatal 2022. évi igazgatási szünet idejéről, ami minden évben a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi törvény alapján a rendes szabadságok kiadását segíti. Az ügyintézés ezen időszakban sem szünetel.