A 171 évvel ezelőtti, március 15-i pesti forradalom emlékére az ünneplők a Tszta Forrás népdalkör nóta kíséretével, fáklyákkal vonultak a Fontana mozitól a Városháza térig, ahol Papp Gábor polgármester mondott ünnepi beszédet.

Az alábbiakban a beszéd teljes szövegét olvashatják:

Zsír fogytán, bor apadtán
tengtek a jobbágyfalvak.
Füsttelen tûzhelyeken
főzték a forradalmat.

Nemzetiszín lobogó
röpült a szemek előtt,
behasadt fecskeszárnya
vívta a zöld levegőt.

Félelmes tavaszidő
láttatott seregeket…
Gyönyörû elgondolni
azt, ami nem lehetett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt ünneplők!

Az előbb Szécsi Margit versével köszöntöttem Önöket.

„ Gyönyörû elgondolni azt, ami nem lehetett” – írja a költő és igen, meg kell, hogy valljam, számomra valóban mindig gyönyörû elgondolni, elképzelni, mi is történhetett 1848. március 15-én ebben az országban, s nemzetünk fővárosában.

Egyetlen ehhez hasonló, ragyogó, szívünket, lelkünket melengető és felemelő ünnepünk sincs olyan, mint március tizenötödike. Ez a nap máig megdobogtatja szíveinket, a levegőben érezzük, tapintjuk azt az izzást, azt a lelkesedést, mely akkor végigsöpört az országon. Érezzük azt a nemzetet összefogó és összetartó erőt, amit 1848. március idusa adott Magyarországnak, a magyarságnak 171 évvel ezelőtt.

Mi is volt ez a máig ható erő?

Hiszem, hogy az:1848. március 15-én egy nép és egy nemzet képes és hajlandó volt arra, hogy megkérdőjelezzen egy idejétmúlt ideológiát, és szembeszálljon egy idegen hatalommal. Elég bátor volt ahhoz, hogy egy poshadt, berozsdásodott rendszert megbontson, még akkor is, ha tudta, hogy ehhez egy európai szinten politikai és katonai nagyhatalomnak számító birodalomnak kell nekifeszülnie.

És nekifeszült. És győzni tudott. Mert a birodalom helytartói, méltóságai meghátráltak.

„A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a censura eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre.” – írja túláradó boldogsággal Petőfi Sándor a dicső nap estéjén naplójában.

Tisztelt Ünneplők!

Elődeink ragyogó példán keresztül mutatták meg, mi mindenre képes egy nép, egy nemzet, ha kiáll magáért, nemes céljaiért, eszméiért.

Őseink kiálltak magyarságunkért, nemzeti függetlenségünkért. Kiálltak hagyományainkért. Kiálltak szabadságunkért. A szó minden értelmében igazi hazafiként viselkedtek.

Ma, 171 évvel dicső forradalmunk és vívmányaink után azonban ismét ugyanez a feladatunk. Hazafiaknak kell lennünk, ahogyan forradalmi elődeink is azok voltak. Ki kell állnunk hazánkért. Magunkért. Jövőnkért. Nemzetünkért.

Ma ugyanúgy szükség van a harcolni tudó és akaró hazafiakra, mint 1848-ban.

Petőfi írta a XIX. század költői címû versében:

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.

Tisztelt Jelenlévők!

Ma is szép számmal találunk hamis prófétákat. Hamis prófétákat, akik elterelnek minket az igazságoktól, azt hirdetve, amit felettük álló hatalmak elvárnak tőlük. Nemzetek nélküli és nemzetek feletti világot és szabadelvûséget hirdetnek. Olyan világot, amelyben nem számít értéknek egy nemzet önállósága, sem múltja, történelme, sem hagyományai, sem a vallás és a család tisztelete.

Akik idegen kultúrát, idegen hagyományokat akarnak ránk erőltetni és semmibe veszik a nemzetek önrendelkezési jogát. Semmibe veszik mindazt, amelyért a mi őseink 171 évvel ezelőtt egyként küzdöttek.

A magyarság 1848-ban olyan konzervatívnak mondott eszmékért állt ki, mint a haza, a nemzet tisztelete, önállóságának kivívása, a döntés szabadsága. És ott tartunk, hogy ma ugyanezekért az eszmékért kell küzdenünk. A történelmi helyzet annyiban másabb, hogy most Európa nyugati felének bevándorlás politikája miatt kell kiállnunk jogainkért, önállóságunkért, nemzeti, vallási szabadságunkért, családjaink tiszteletéért.

Májusban döntést hozhatunk: keresztény kultúránk vagy egy idegen vallás; családjaink tisztelete, vagy nemek nélküli közösségek dicsőítése; szabadságunk, nemzeti szuverenitásunk, vagy egy nemzetek felett álló világkormány.

Szerencsére nem vagyunk egyedül, ahogyan 1848-as forradalmáraink sem maradtak magukra a küzdelemben. Nemcsak Európán kívüli országok támogatására számíthatunk a küzdelemben. Velünk vannak déli és északi szomszédaink. Horvátok, csehek, szlovákok, románok, lengyelek, bolgárok –valamennyien támogatják küzdelmünket és vívják saját csatájukat is. Mondhatnánk, hogy csatát vívnak a migráció ellen. De én azt mondom: csatát vívnak családjaikért, vallási és kulturális hagyományaikért, nemzeti létükért, önrendelkezésükért.

Bízom benne, hogy miként 1848-ban, úgy most is győztesként kerülünk ki a küzdelemből. Mert 1848. március 15-én eleink győzelmet arattak. S ahogy akkor egy emberként zúgott az „esküszünk”, úgy esküdjünk most is! Jókai Annát idézem.

Az áradó gyûlölettel szemben a bátorságunkat, az elszántságunkat és a határozottságunkat mutatjuk oda. Ezt az erőt használjuk, esküszünk, esküszünk, amíg élünk, így teszünk.

Vigyázzunk erre a gyönyörû magyar nyelvre és mindazokra, akik ezen az áldott nyelven beszélnek. Esküszünk, esküszünk, hogy amíg élünk, így teszünk.

Megőrizzük emberi, nemzeti értékeinket és az utódainknak örökül hagyjuk. Esküszünk, esküszünk, hogy amíg élünk, így teszünk.

Esküszünk. Köszönöm, hogy meghallgattak!