MOBIL Parkolás

Parkoljon készpénzmentesen, applikációval!

Tájékozódjon itt a parkolás működéséről és elérhetőségeiről: Parkolási Iroda Hévíz | HÉVÜZ KFT.

Hírek, aktualitások

Magyarnak lenni magatartás
A magyar kereszténység, a magyar állam legnagyobb ünnepe, augusztus 20. a Szent Lélek templomban tartott ünnepi szentmisével vette kezdetét városunkban. A szentmisét követően a Városháza téren emlékeztek meg az ünneplők első királyunkról, a magyarság ezer esztendejéről.

Elsőként Kőszegi Ákos tolmácsolásában hallhatta a közönség Szent István király  Imre herceghez írt intelmeit, majd Papp Gábor polgármester mondott ünnepi beszédet. Mint mondta: ezen a napon ezer éves keresztény államiságunkat, modern európaiságunkat, nemzetünk egységét ünnepeljük. Ez az ünnep az elmúlt ezer évben minden ellenséges szándék dacára is elválaszthatatlanul összeforrt első keresztény uralkodónk, Szent István király nevével.

Hangsúlyozta: István király olyan országot alapított, amely tudatában van annak, hogy semmivel sem alávalóbb, mint a többi európai nemzet. Olyan országot, melynek állampolgárai tudják: nem kell mindenben feltétel nélkül a többi európai nemzethez idomulni, és feladni a saját értékeinket. Szent István királyunk áldozatok árán is ilyen országot szándékozott hátrahagyni az utódoknak.

  • Úgy gondolta, hogy a hazaszeretet, a nemzeti kultúra nem áll szemben az egyetemességgel. Ezt a gondolatot nekünk tovább kell vinnünk, s nem engednünk belőle sem a hazai, sem a nemzetközi nyomás hatására sem. Mert attól, hogy őrizzük hazánk és népünk ezeréves hagyományait, még lehetünk értékes és építő tagjai Európának. Ez a nap emlékeztessen minket arra, hogy büszke nemzet vagyunk, és őseink nem azért hozták meg áldozataikat, hogy most a globális tőke által összekovácsolt közösség csatlósa legyünk – hangsúlyozta a polgármester.

Mint mondta: Hévíz folyamatosan törekszik arra, hogy hagyományait, értékeit őrizze és Európa számára is megmutassa, Európa előtt is elismertesse. Ennek szép példája volt a nemzetközi virágos mozgalomra való felkészítés, a város bemutatása a nemzetközi zsûri számára.

A polgármester értékeink hittel történő megtartása mellett érvelt.

  • Magyarnak lenni nem csak állapot. Magyarnak lenni magatartás, ami annyit is jelent, hogy amikor szemmel láthatóan Európában éppen nem divat, mi akkor is büszkén megvalljuk keresztény gyökereinket, hitünket, építjük hazánk gazdaságát és óvjuk a magyar érdekeket és családokat! Nem hajtjuk le fejünket azért, mert mindezt a fejünkre olvassák, hanem büszkén nézünk Európa szemébe, tudván, hogy nem ingyenélők, hanem értéket teremtő nemzet, a Szent Korona Országa vagyunk – e szavakkal fejezte be beszédét.

Ünnepi gondolatait a keszthelyi Festetics György Zeneiskola kamaracsoportjának mûsora követte, majd a hagyományokhoz híven Kiss László esperes felszentelte az új kenyeret, melyet a polgármester és a képviselő-testület tagjai kínáltak a vendégeknek.

 

Nézze meg galériánkat!