A Városháza téren Papp Gábor köszöntötte az egybegyûlteket.

• A kivégzés napja, október 6-a már akkor is a nemzet gyásznapja volt, pedig az aradi vértanúkra 1867-ig, a kiegyezésig csak titokban emlékezhetett az ország. Ma hivatalosan is nemzeti gyásznapjaink között tartjuk számon e napot, oly sok szomorú magyar sorsforduló mellett. Akár fel is tehetjük a kérdést: miért van szükségünk a szomorúságra, a gyásznapokra?  Szükségünk van-e rájuk egyáltalán? – tette fel a kérdést beszédében.

Mint mondta: a megrázó emlékekre valóban nagy szüksége volt a magyarságnak történelmi megpróbáltatásai során, ez tartotta bennünk a lelket a szabadságharc tragédiája utáni években, és az azt követő keserû, békediktátumos időkben.

• Megtanultuk, hogy számunkra mindennél fontosabb a szabadság, tudunk és akarunk érte küzdeni, tudunk és akarunk érte összefogni. Ezt tanultuk meg gyásznapjaink által. S megtanultuk azt is: a szabadságharc azonban nem volt hiábavaló küzdelem: a forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visszaállítani és a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje. Az ország pedig, bár hatalmas véráldozatok árán és a nemzeti önrendelkezéstől megfosztva, de elindult a polgári fejlődés útján.

Sebők Ferenc, a Széchenyi Polgári Kör elnöke, a város díszpolgára ünnepi beszédében az aradi vértanúkról szólva így fogalmazott:
- A hazájuk iránt érzett honszeretet, a szent koronára tett esküjük, a hitük, a bátorságuk emeli őket arra az erkölcsi szintre, ami példa kell, hogy legyen az összes Kárpát-medencei magyarnak, és a világ magyarságának. Nem futamodtak meg nehézségek elől, nem mentek a jobb megélhetés reményében külföldre, hanem itt vállalták a sorsukat. Értették a költő üzenetét, hazádnak rendületlenül.

Ezért erről a helyről a Széchenyi kör nevében és nagyon sok honfitársunk nevében kérem, kérjük az iskolák vezetőit, hogy nemzeti ünnepeinken készítsék fel a tanuló ifjúságot az ünnepi mûsorra, a megemlékezésre. A felnövő ifjú gyermek lelke még nyitott, érezze a nemzeti büszkeséget, a nemzeti fájdalmat és tanulja meg a hûséget a szülőföldje iránt. Meggyőződésünk, hogy a gazdaságilag egyesült Európában egy egészséges nemzettudatra van szükség. Ez erősíti meg az összetartozás felemelő érzését. A magyar történelemben elődeink mindig az összetartozás erkölcsi parancsából merítettek erőt.

A beszédeket az Illyés-iskola diákjainak zenés irodalmi összeállítása követte, melyben az aradi tábornokok elítélését, utolsó napjait idézték meg, majd a polgármester és a képviselők a ’48-as emlékmûnél koszorú elhelyezésével tisztelegtek a mártírok emléke előtt.