A sportcsarnokban tartott rendezvényen Papp Gábor polgármester méltatta Hévíz szépkorú lakóit, majd Harsányi Gábor színmûvész előadását hallhaták a vendégek.

Az alábbiakban Papp Gábor polgármester beszédét közöljük:

Tisztelt vendégeink, kedves szépkorúak!

Nagy szeretettel és örömmel köszöntöm Önöket újból személyesen, az idősek világnapja alkalmából tartott rendezvényünkön.

Megvallom, sokat gondolkodtam, illetve képviselő-társaimmal is egyeztettem arról, hogy ezt a napot miként ünnepeljük meg.

Nehéz most igazán jó döntéseket hozni, ezt nap mint nap tapasztaljuk munkánk során. És nem egyszerû a különféle szabályokhoz, megkötésekhez igazodni, de tudomásul kell vennünk, hogy most nehéz időket élünk, alkalmazkodnunk kell e mai kor furcsa, egészségünket, türelmünket igénybe vevő kihívásaihoz.

Szerettük volna, ha nem kell a meghívó aljára odaírnunk, hogy rendezvényünk csak védettségi igazolvánnyal látogatható, ám meg kellett tennünk, éppen az előbb említett szabályozások miatt.

Sajnálom, ha valaki az igazolvány hiánya miatt nem tudott eljönni erre a rendezvényre, de nagyon örülök annak, hogy a tavalyi év kényszerû rendezvényszünete után ismét találkozhatunk itt, és az is öröm számomra, hogy ennyien elfogadták invitálásunkat.

Tudom, milyen nagyon hiányzott és hiányzik mindenkinek a személyes találkozás, mennyire hiányoznak a közös élmények. A bezártság mindannyiunkat megviselt, próbára tett. Talán az Önök korosztályát a leginkább.

Elszigeteltek minket egymástól, szeretteinktől, azoktól, akikből mindennapi energiáinkat merítjük. Tudjuk, hogy a cél nemes volt, hiszen mindenkinek az lebegett a szeme előtt, hogy ezt a korosztályt megóvja a fertőzéstől, és elkerüljék a legrosszabbat, a kórházi kezelést, a súlyos betegséget.

Rá kellett jönnünk hamar, hogy a fizikai problémák mellett ugyanolyan komoly, ha nem súlyosabb probléma a lelki sérülések megjelenése.

Mert a bezártság sajnos ezt is magával hozta.

Beszûkültek a kapcsolatok, távol kerültünk családtagjainktól, és bizony az elszigeteltség negatív hatásai Önöket érintették legsúlyosabban.

Épp ezért örül a lelkem most különösen! Jó érzés látni a lelkesült arcokat, a csillogó szemeket. Jó érzés elképzelni, hogyan készülődtek erre a délutánra, milyen gondosan választották ki a ruhákat, készültek a hölgyeknek a frizurák, a sminkek. Biztosan végiggondoltá, kikkel fognak majd találkozni, kikkel ülnek le egy asztalhoz, kivel beszélgetnének egy jót.

Talán azokra is gondoltak, akik ma már nem lehetnek itt velünk, közöttünk. Egy ima, egy kedves, felvillanó emlék, elmorzsolt könnycsepp, amivel emlékeznek, emlékezünk rájuk.

És szeretettel, együttérzéssel gondolnak azokra is, akik betegségük, fizikai korlátaik miatt nem jöhettek, pedig örömmel tették volna.

Kedves Szépkorúak!

Ha megengednek tőlem egy igazi, szívből jövő dicséretet, el kell mondanom: végtelenül büszke vagyok Önökre!

Hévíz szépkorúit nem tudta megtörni végleg a pandémia, a sok korlátozás. Önök- hála a technika vívmányainak, de legfőképpen hála annak, hogy ezzel Önök élni is tudnak és akarnak – folyamatosan tartották a kapcsolatot egymással, és amint újra lehetőség adódott, azonnal megkeresték egymást, ott folytatták, ahol a járvány miatt abbahagyták.

Nagyon büszke vagyok például a Tiszta Forrás Dalkör tagjaira, akik hosszú hónapokig nem tudtak próbákra járni, együtt énekelni, mégis, amint a járványhelyzet megengedte, azonnal munkába álltak, próbákra jártak, és ennek eredményét már láthattuk, legfőképp pedig hallhattuk is Szent István napján, a Szentélek Templomban.

Büszke vagyok az Etka jóga képviselőire, akiknek nem tört meg a lelkesedése a járvány alatt, és az első adandó alkalommal, rendkívül nagy létszámban gyûltek ismét össze közös jógázásra, és teszik ezt azóta is.

Büszke vagyok arra, hogy a nehéz hónapok alatt is sokan dolgoztak azon, hogy létrehozzák a Hévízi Szépkorúak Vidám Társaságát, mely meg is tarthatta már első összejövetelét.

Higgyék el, nagyon jó látni, hogy Hévíz szépkorúi milyen aktívak, mennyi életigenlés van bennünk! Hogy megtalálták és megtalálják a nyugdíjas korban is a lehetőségeket, a szépséget, a vidámságot. Megtalálják egymást, céljaik vannak, és rengeteg értéket tudnak hozzátenni városunk mindennapi életéhez, közösségeinek munkájához.

Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban megosszak Önökkel egy rövid kínai mesét.

A kínai vízhordó története

Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap – a vízhordó már csak másfél edény vízzel ért vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserûség után, egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál.
– Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
– Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon nőnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörû virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörûség nem ragyogná be a házamat. 

Kedves Szépkorúak!

Ha Önök nem lennének ilyenek, ennyire nyitottak, vidámak, tenni akarók, aktívak ma is, bizony kevesebb fény ragyogná be házunkat, városunkat.

Szeretném az Önök kitartását, lelkiismeretes munkáját, városért és önmagukért tenni akarását a magam és a város nevében is megköszönni. Szeretném, ha ezeket a kivételes tulajdonságokat továbbra is megtartanák, hiszen ezzel, Önökkel együtt lesz értékes, teljes ez a város.

Egy ismeretlen szerző jó tanácsával búcsúzom:

Ha elfáradtál, mert elmúltak az évek,
 ne csüggedj, keress a korodnak megfelelő szépet.
 Ami mellett fiatalon elmentél rohanva,
 most ráérsz megnézni, botra támaszkodva.
 Nevess, nevess, a bajt soha ne keresd,
 örülj a mának, holnap már rosszabb is lehet.
 Keress barátokat, bánatodat oszd meg.
 Ha osztasz bármit is, egyre kevesebb lesz.
 Soha ne hidd, hogy sorsod a legrosszabb,
 mindenki magát hiszi a legnyomorultabbnak.
 Légy vidám - mert teljesen mindegy -
 az élet úgysem áll meg, és úgy sokkal könnyebb.
 Ne sajnáltasd magad, légy arra büszke,
 sok mindent átéltél, és mégsem törtél össze.
 És mert visszahozni semmit sem lehet,
 fogadd el így, és élj emberhez méltó, derûs életet.

Köszönöm, hogy meghallgattak, köszönöm, hogy itt vannak!