Az egybegyûltek előtt Papp Gábor, Hévíz város polgármestere mondott beszédet, melyet az alábbiakban közlünk teljes terjedelmében:

Tisztelettel köszöntöm Önöket a Magyar Nemzetközösségek Napján.

Száz évvel ezelőtt, 1920. június 4-én Versailles Nagy Trianon kastélyának egyik termét díszbe öltöztette a francia kormány, így fogadva az első világháborút lezáró, általuk békeszerződésnek nevezett diktátum aláírására érkezett magyar küldöttséget.

Ugyanezen a napon Budapest már a reggeli órákban gyászba borult.

A közép- és alsófokú iskolákban és a hivatalok többségében gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbocra eresztették. A boltok zárva voltak. Több tízezres, feketébe ötözött tömeg gyûlt össze a Hősök terén, többségük a határon túlról érkezett menekültekből állt.

10 órakor megkondult Budapest összes harangja, megszólaltak a gyárszirénák, megálltak a villamosok és a kocsik. Az egész országban a dolgozó munkások, hivatalnokok letették a munkaeszközt és néma csendbe burkolóztak. A bíróságok a tárgyalásokat felfüggesztették, a fővárosi közgyûlés egy órás szünetet hirdetett. Az 5, néhol 10 perces országos gyászszünetre minden vonat megállt.

Ezen a napon Versailles Nagy Trianon kastélyában, 16 óra 32 perckor, aláírták az ezeréves Magyarországot megcsonkító békediktátumot.

Tisztelt Hölgyeim, Uraim!

Ma, a Magyar Nemzetközösségek Napján erre a számunkra máig megrázó, a magyarságot megalázó, megtépázó eseményre emlékszünk. Száz év telt el azóta; generációk, háborúk, forradalmak, diktatúrák, rendszerváltás követték egymást, de a nemzet emlékezete Trianon rettenetét mindennél jobban érezte, és soha nem feledte.

Ma, 16 óra 30 perckor ismét megkondulnak a harangok, minden templomban, minden harangtoronyban, s a harangzúgást követően az egybegyûltek együtt könyörögnek hazánkért, népünkért határainkon innen és túl.

Tisztelt Emlékezők!

Egy évszázad elteltével is sokkolóak Trianon számai. Az első világháború kitörésekor Magyarország területe több mint 280 000 négyzetkilométer volt, ami a diktátum után 93 ezer négyzetkilométerre csökkent. Vagyis elvették tőlünk hazánk területének közel kétharmadát. Magyarországnak az 1910. évi népszámláláskor több mint 18 millió lakosa volt, ebből az utódállamok fennhatósága alá került több mint 10 millió, tehát a lakosságnak több mint a fele. Az elcsatolt területeken élő 10,6 millió ember közül 3,2 millió, tehát több mint harminc százalék volt magyar.

Elveszítettük a termőföld 61, az erdőállomány 88, szántóföldjeink 57, a legelők 72 százalékát. Elveszett félmillió holdnyi szőlő egyharmada. Állatállományunkat is hasonló veszteség érte. Idegen kézbe került az összes só-, arany-, ezüst-, rézbánya, valamint a kőolaj kutak többsége.

Hévízforrásaink, ásványvizeink, a fürdőhelyek és magaslati gyógyhelyek 70-90 százaléka elveszett.

Elveszett Pöstyénfürdő, Karlsbad, Szováta, Tusnádfürdő.

A megcsonkított hazában Hévíz fürdőjére maradt a helytállás kötelezettsége. Mondhatnánk, hogy kellemes, versenytársak nélküli kötelezettség volt ez. De valóban könnyû volt-e? Itt maradt egy kicsi ország megkeseredett emberekkel, mély gyászban, magatehetetlenségben. Megcsonkítva, megalázva, kivéreztetve. Világhírû fürdők tucatjai kerültek romos és elhanyagolt állapotba, páratlan adottságaik és értékeik pótolhatatlanul megrongálódtak vagy feledésbe merültek, egykori fényüket sok esetben a mai napig nem sikerült visszaállítani.

Itt, ezeken a tényleges és emberi romokon kellett ennek a maroknyi, szomorú magyarságnak jövőt építeni. És Hévíz ezt akkor megtette. A Festeticsek örökségét nem hagyta veszni, és Reischl Vencelnek köszönhetően építette tovább, hittel, reménykedéssel, mérnöki és orvosi szaktudással, munkával, lelkiismerettel és kitartással fürdőjét, városkáját.

A tó körül folytatódtak az építkezések, 1926-ban kiépült a strandfürdő, egy évre rá pedig az emeletes strandépület a tó északi partján. A fürdőház épülete 1931-32-ben vasszerkezetre szerelt üvegtetőt kapott, így teljesen fedetté, zárttá vált. Az 1920-as évek közepén elkezdődött a nagy üdülők építése is.

Ez a település cselekedett, a megmaradt, rá bízott értékkel méltón bánva. Felépült egy virágzó polgárváros, híres gyógyászatával, vendégszerető lakóival, igazi, békebeli fürdőhöz méltón.

Ez a város. ennek a településnek a lakói megrázták magukat, erőt gyûjtöttek, és a reménytelenségből hittel és töretlen akarattal pezsgést, virágzást varázsoltak.

Hévíz azóta is többször adott példát ebből a vasakaratból, szorgalomból, erőből.

Újjáépült, rendeződött a második világháború után. Megakadályozta, hogy világhírû gyógytava a bányászat miatt a pusztulás szélére kerüljön. És ne menjünk messzire: most, a világ minden részén pusztító járványban is helytállt. Nemcsak helytállt, hanem azonnal és időben cselekedett, megvédte városát a nagyobb bajoktól, és amikor kellett és lehetőség volt rá, időben nyitotta újra kapuit, kellő körültekintéssel, de határozottan, melynek köszönhetően büszkén mondhatjuk el: e rendkívüli helyzetben is újra vezető turisztikai szerephez sikerült jutnia.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Városunk az elmúlt évtizedekben az elszakadt országrészek magyarságáról sem feledkezett meg, a békediktátum aláírásának 100. évfordulója előtti években is minden esztendőben megemlékeztünk e szomorú eseményről. Létrehozta a település a mögöttem is látható nemzetközösségek emlékmûvét.

Szívünkön viseljük nemzettársaink sorsát, éreztetjük velük: az anyaország gondoskodik róluk, számít rájuk. A kettős állampolgárság, az Alkotmány Preambulumában kinyilvánított mondatok:  „megőrizzük a magyar kultúrát, a Kárpát-medence természet és ember adta és alkotta értékeit”, az országon inneni és túli fiatalokat összekötő Határtalanul program, a közös pályázatok mind-mind ezt segítik elő. Büszke vagyok arra, hogy Hévíz is részese ezeknek. Az elmúlt évben ellátogattunk Erdélybe, ahol ottani barátaink óriási örömmel és hatalmas szeretettel fogadtak minket és a velünk érkező diákokat. Az Illyés-iskola fiataljai részt vesznek a Határtalanul programban, mellyel a határon túli, magyarlakta területeket ismerhetik meg, járhatják végig.

Nyomon követjük Székelyföld autonómiai törekvéseit, a „nemzeti régiók” elismerése kapcsán indított aláírásgyûjtő akcióban nagyon sok hévízi vett részt, támogatta aláírásával a törekvést.

Bár a döntést megváltoztatni nem lehet, nem tudjuk, de újra és újra megerősíthetjük az összetartozás tudatát, érzését minden magyarban. És mi itt, Hévízen így teszünk.

Persze, óhatatlanul eljátszik az ember a gondolattal, mi lett volna, ha….

Ennek a képzelet-játéknak nyomán született meg Hévíz város önkormányzatának támogatásával, a Hévíz irodalmi folyóirat szerkesztésében a  Nézzünk bizakodva a múltba! - alternatív Trianon címû könyv, melyben 11 elismert szerző novellája jelent meg, melyek mindegyike azzal a gondolattal  játszik el: mi lett volna, ha a trianoni döntés másként alakul…

Ezt a könyvet 16 óra 32 perckor, a diktátum aláírásának időőpontjában mutatják be Budapesten. Városunk ily módon is emlékezni kíván a döntés 100. évfordulóján, ahogyan a Deák téren látható szabadtéri kiállításunkkal is Trianon döntéseit tárjuk a nagyközönség elé.

Hamarosan megszólalnak a harangok. A harangzúgással együtt mi is emlékezzünk, egyben töltse el szívünket az a jó érzés, hogy 100 év után is összetartunk és összetartozunk, magyarok a világ minden részén, és képesek vagyunk arra, hogy a romokon új világot építsünk, melyben mindig, minden magyarnak helye van.

Mondjuk el nemzeti imánk, Himnuszunk első versszakát együtt, melyből hitet, erőt és az összetartozás érzését merítjük!

Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!