MOBIL Parkolás

Parkoljon készpénzmentesen, applikációval!

Tájékozódjon itt a parkolás működéséről és elérhetőségeiről: Parkolási Iroda Hévíz | HÉVÜZ KFT.

Hírek, aktualitások

Ünnepélyes alapkőletétel a Széchenyi utcában
A napokban kezdődnek a Széchenyi utca felújításának önkormányzatra háruló feladatai.

Ennek jelképes jelzéseként ünnepélyes alapkőletételre került ma sor a Szent Lélek templom előtti területen.

Az utca beton aljzatába kapszulát helyezett el Papp Gábor, Hévíz polgármestere és Manninger Jenő térségi országgyûlési képviselő, fejlesztési biztos.

Jelen ciklushoz kötődő polgármesteri programom kidolgozása során kiemelt célként határoztuk meg a város fő utcájának teljes megújítását. Nagy feladatot vállaltunk, hiszen dönthettünk volna úgy, hogy csak külső, esztétikus megjelenést figyelembe véve az útburkolatot újítjuk meg, amivel viszonylag rövid idő alatt, kisebb költséggel egy esztétikusabb utat és utcát kaphattunk volna.

Mi azonban arra törekedtünk, hogy hosszú távon oldjuk meg a város fő ütőerének számító Széchenyi utca megújítását – jelezte ünnepi beszédében Papp Gábor.

Mint mondta: már a tervek körvonalazódása során nyilvánvalóvá vált, hogy az utca a felszín alatt komoly problémákat rejteget. Elöregedett szennyvíz-, illetve ivóvíz vezetékek, gázvezetékek, problémás telefon- és villamos hálózat mutatta ezt.

  • El kellett döntenünk, hogy a könnyebb utat választva csak a felszínre koncentrálunk, vagy vállalva az átmeneti kényelmetlenséget, a komolyabb anyagi áldozatot, hosszú évtizedekre rendezzük a Széchenyi utca sorsát. Utóbbi mellett döntöttünk, és bár komoly küzdelmet jelentenek a feladatok napi szinten is mindannyiunk számára, mégis úgy gondolom: jó döntést hoztunk – hangsúlyozta.

A polgármester elmondta: egymilliárd forint feletti bruttó bekerülési költséggel kellett számolni a beruházást illetően, melynek költségeit a város és a szolgáltatók közösen állják. Az utcában nem csupán a szükséges útburkolati rekonstrukciót végzik el a kivitelezők, hanem közmûfelújítás, járdaszélesítés, parkolóépítés is lesz, és kicserélik a zöldfelületeket.

Az önkormányzat aláírta a kiviteli szerződést a közbeszerzésen nyertes Szabadics Zrt-vel, amely az alapkőletételt követően hozzáfog a csapadékvíz hálózat megújításához, a járda- és útburkolat építéshez, a zöldfelület rendezéséhez, a villamoskábelek föld alá helyezéséhez. Mindezeket követően, a nyár folyamán a Magyar Közútkezelő pályázati támogatással hozzáfoghat az aszfaltburkolat építésének, mely az utolsó állomása lesz a felújításnak.

 

 

 

 

  • Köszönöm mindazok munkáját, akik az előkészítésben, tervezésben, kivitelezésben részt vállaltak és a jövőben is részt vállalnak. Köszönöm a lakosság és a vendégeink türelmét, megértését! Bízom benne, hogy hamarosan mindannyian elégedett szemmel, büszkén tekinthetünk végig egy olyan főutcán, mely európai viszonylatban is megállja a helyét.

 

  • Mint a térség országgyûlési képviselője, fejlesztési biztos, és mint építőmérnök is nagyon fontosnak tartom a térség megfelelően kiépített, korszerû úthálózatát. Úgy gondolom, hogy Hévíz térsége nem panaszkodhat: az elmúlt években szépen kiépültek az elkerülő utak, amelyek leveszik a városról az átmenő forgalmat, biztonságos és gyors közlekedést téve ezzel lehetővé. Most pedig a város fő ütőerének tartott Széchenyi utca újulhat meg – fogalmazott Manninger Jenő országgyûlési képviselő. Rámutatott: a legnagyobb vidéki turizmust lebonyolító városként Hévíz számára is kiemelten fontos a megjelenés, a rendezettség, az pedig, hogy az önkormányzat komoly anyagi áldozatokat is hajlandó ezért hozni, dicséretre méltó.

 

Az alapkőletétel ünnepélyes pillanatait követően Kiss László római katolikus esperes és Péntekné Vizkeleti Márta református lelkész mondott áldást a munkákra.