Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősített adatok kivételével. A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött - általános forgalmi adó nélkül számított - ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő - egy évnél hosszabb időtartamra kötött - szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani
3.4. Szerződések
Keresés
Dokumentumok

2024-07-24 - NETTÓ ÖTMILLIÓ FELETTI SZERZŐDÉSEK 2024.06.30.

2024-01-08 - nettó ötmillió feletti szerződések 2023

2022-12-20 - nettó ötmillió feletti szerződések 2022.12.20.

2022-01-03 - nettó ötmillió feletti szerződések 2021.12.

2021-03-05 - közzététel nettó 5 M Ft feletti szerződésekről

2020-11-13 - közzététel nettó 5 M Ft feletti szerződésekről

2019-12-20 - Nettó 5 M Ft feletti szerződésekről

2019-05-02 - nettó ötmillió feletti szerződések 2019.

2019-03-05 - nettó ötmillió feletti szerződések 2019.

2018-12-15 - Nettó ötmillió feletti szerződések

2018-09-07 - Nettó ötmillió feletti szerződések

2018-07-17 - Nettó ötmillió feletti szerződések

2017-10-04 - nettó 5 millió Ft feletti szerződésekről

2017-03-30 - Hévíz Város Önkormányzat és a Hévízi Polgármesteri Hivatala által kötött, nettó ötmillió forintot elérő vagy meghaladó értékű szerződésekről

2017-03-30 - nettó 5 millió Ft feletti szerződésekről

2016-11-08 - tájékoztató „Hévízen a Kisfaludy, Árpád, Sugár u. felújítása” tárgyú építési munkák kivitelezése szerződés teljesítéséről

2016-07-08 - nettó 5 millió Ft feletti szerződések 2016.

2016-04-15 - nettó 5 millió Ft feletti szerződések 2016.

2016-01-22 - tájékoztató Hévíz, Illyés Gyula Általános Iskola (8380 Hévíz, Kossuth L. u. 2., hrsz.: 1089/2) energetikai korszerűsítés kivitelezése szerződés teljesítéséről

2016-01-22 - tájékoztató 2 db gépjármű beszerzés szerződés teljesítéséről

2015-10-20 - tájékoztató a bemutató épület belső építészeti munkálatainak elvégzése - Egregyi városrész - szerződés teljesítéséről

2015-09-14 - nettó 5 millió Ft feletti szerződések 2015.

2015-05-22 - Nettó 5 millió Ft feletti szerződések 2015.

2015-03-27 - nettó 5 millió Ft feletti szerződések 2015.

2015-02-27 - Tájékoztató a szerződés teljesítéséről római katolikus temetőkápolna felújítása

2015-02-02 - nettó ötmillió feletti szerződések

2014-12-19 - nettó 5 millió Ft feletti szerződések 2014.

2014-07-10 - Tájékoztató a szerződés teljesítéséről Hévízi Kormányablak kialakítása

2014-07-10 - Tájékoztató a szerződés teljesítéséről Hévíz Sugár utca és Sugár köz korszerűítése A1 D1 út és vízépítés kivitelezése

2014-04-22 - Tájékoztató a közvilágítás energiatakarékos átalakítása szerződés teljesítéséről

2014-04-15 - Támogató Szolgálat ellátási szerződés

2014-01-17 - Nettó ötmillió feletti szerződések 2013

2013-11-12 - Nettó 5 millió forint feletti szerződések

2013-08-08 - nettó ötmillió feletti szerződések (2013. március)

2013-08-08 - közbeszerzési statisztika

2013-08-08 - nettó ötmillió feletti szerződések (2013. 07.)

2013-05-28 - Park utca járda és lépcsősor felújítás

2013-05-28 - A gazdaság élénkítése, a közösségi kulturális funkciók és a városi környezet minőségi fejlesztése Hévíz városközpontjában

2013-05-28 - Hévíz, Egregyi utca járdaburkolatának felújítása építés kivitelezési munkái

2013-05-28 - Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 2011.

2013-05-28 - Szállítási szerződés Széchenyi utcai nagyparkolóban

2013-05-28 - Hévíz, Egregyi utca járdaburkolatának felújítása építés kivitelezési munkái

2013-05-28 - Római kori romok környezetének zöldfelületi rehabilitációja építés kivitelezési munkái a balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése NYDOP-2.1.1/F-09--2010-0009 című pályázat keretében

2013-05-28 - Csapadékvíz elvezetés fejlesztése

2013-05-28 - Hévíz, piac- és rendezvénytér területén 675 m2 térburkolat építés kivitelezése

2013-05-28 - Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 2010.

2013-05-28 - Multifunkciós sportpálya létesítése

2013-05-28 - Park utca járda és lépcsősor felújítás

2013-05-28 - Vállalkozási szerződés Hévíz Sugár utca 7. szám alatti ingatlanon bölcsőde építésére

2013-05-28 - Hévíz, Petőfi utcai járda felújítása

2013-05-28 - Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda fűtéskorszerűsítés

2013-05-28 - Jégpálya beszerzése

2013-05-28 - Nettó ötmillió feletti szerződések

2012-11-07 - Nettó ötmillió feletti szerződések 2012

2012-10-19 - K Ö Z Z É T É T E L Hévíz Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala által kötött, nettó, ötmillió forintot elérő vagy meghaladó értékű szerződésekről

2011-06-10 - közzététel 200 ezer forint

2011-03-30 - közzététel nettó ötmillió feletti szerződések 2009